Akkor éppen egy hullámvölgyben járt az egyik ismerősünk, szóba került, hogy komoly biztonságérzetet ad számunkra, hogy itt vagyunk egymásnak. Maga a tudat, hogy tisztában vagyunk azzal, számíthatunk a másikra, megteremti azt a biztonságos közeget, ami ahhoz kell, hogy kibontakozzunk és boldogan éljünk.
De ugyanígy igaz az ellentettje is: el tudom képzelni, hogy ha valaki nem bízik a társában, akkor kevésbé bátran vállalkozik, többször idegeskedik. Tart a jövőtől, hiszen az sem biztos, hogy az adott partnere mellett tudja folytatni az életét. Márpedig a sok stressz, a feszültség idővel egészségügyi kockázatokkal jár – de vajon mérhető-e ellentettje, a boldogság a laborban?
Az Ohio Állami Egyetem új tanulmányából kiderült, hogy azoknak az emlőrák túlélőknek, akik elégedettnek érzik magukat romantikus kapcsolatukban, kisebb a kockázata a különféle egészségügyi problémák kialakulásának. Olvass még a témában
A szerelem tényleg egy „betegség”? Régen egy klasszikus kórnak számított
„Egyszerűen a látványától is rosszul vagyok” – Mi legyen a házassággal, amikor már csak utálat van?
Teszteld! Valóban túl vagy már az exeden, vagy csak ámítod magad?
Nem vágyom álomesküvőre, és egyre kevésbé értem, miért kellene
Mi lehet ennek az oka?
A kutatók elsősorban az alacsony stressz szintre vezetik vissza a csodálatos eredményeket, ugyanis a kisebb stressz mérhetően alacsonyabb gyulladáshoz vezet a szervezetben. Márpedig a gyulladási faktorok alacsonyan tartása mindenki számára nagyon lényeges dolog, de egyenesen kulcsfontosságú a ráktúlélők esetében.
A gyulladás előnyös akkor, amikor valaki megsérül, vagy éppen a szervezete így dolgozza ki magából a betegséget. A tartós, krónikus gyulladás számos egészségügyi problémát okozhat, többek között a rák kialakulását, vagy éppen visszatérését.
„A túlélők számára fontos, hogy amikor ezen a bizonytalan, kezdeti időszakon mennek át, jól érezzék magukat partnereikkel. Lényeges tudniuk, érezniük, hogy törődnek velük és megértik őket, mindezt úgy, hogy a párkapcsolat lényege, mivolta nem változik”
– mondta Rosie Shrout, vezető szerző.
„Megállapításaink azt sugallják, hogy a szoros partnerség javíthatja nem csupán a párkapcsolat minőségét, hanem elősegítheti a gyógyulást még akkor is, ha a partnerek közül az egyik éppen a rákkal küzd.”

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.



