A teraanga vagy teranga nehezen lefordítható szó, de egy egész nemzet mindennapjait határozza meg, és az idelátogatóknak is illik a magukévá tenni.
„Amíg vártam, hogy felszállhassak a New Yorkból Dakarba tartó gépre, egy színes ruhákat és rikító fejfedőt viselő nő lépett hozzám a reptéren, és megkérdezte, használhatja-e a mobiltelefonomat. Miközben zavartan mosolyogtam, és habozva azon tűnődtem, milyen furcsa dolog ilyesmit kérni egy idegentől, egy hasonló ruházatot viselő nő lépett mellénk, és mindenféle teketóriázás nélkül átnyújtotta a mobiltelefonját.
Az ehhez hasonló tapasztalatok az egész szenegáli utamat végigkísérték, és gyorsan rájöttem, hogy nem szokatlan vagy különös kérésekbe futok bele. Ez volt a találkozásom teraangával” – írja Colette Colman, a BBC szerzője egy beszámolójában.
Szenegál a „Teraanga földjeként” ismert. Az útikalauzok gyakran vendéglátásként fordítják ezt a wolof szót, de ez egy elég laza fordítás – mondta Pierre Thiam, szenegáli séf és a New York-i Teranga étterem társalapítója. „Ez valójában sokkal összetettebb ennél. Ez egy életmód. ”
„Látogatóként gyorsan észrevettem, hogy ez az érték a szenegáli mindennapi élet számos aspektusát áthatja” – írja Coleman.
„A teraanga hangsúlyozza a szellem nagylelkűségét és az anyagi javak megosztását minden találkozás során – akár idegenekkel is.
Ez egy olyan kultúrát épít, amelyben nincs „más”. Azáltal, hogy így adunk mindenkinek, nemzetiségtől, vallástól vagy osztálytól függetlenül, erősödik az érzés, hogy mindenkit szívesen látnak és mindenki biztonságban van.”
A szerző beszámol arról is, hogy amikor szenegáli munkája során a kollégáival ebédelni ment, milyen meglepő természetességgel tolták felé a zöldséges tálakat, tudván, hogy vegetariánus, és mennyire váratlanul érte, amikor a strandon vadidegen gyerekek a legnagyobb természetességgel ugrottak a karjaiba egy-egy erősebb hullám elől. Ekkor tudatosult benne, mekkora különbséget jelent abban a szellemben nevelkedni, hogy bárkihez, akár idegenekhez is fordulhatunk segítségért, mert tárt karokra találunk.
Annak ellenére, hogy a teraanga mennyire jelen van a szenegáli mindennapokban, eredete továbbra is rejtély. A történészek abban egyetértenek, hogy évszázadok óta a régió kultúrájának szerves része, és jóval az 1659-től 1960-ig tartó 300 éves holland, brit és francia gyarmati uralom előtti időkben is így volt már ez.
„Az interakció, a megosztás és a másik iránti nyitottság valószínűleg a nyugat-afrikai nagy birodalmak idejére vezethető vissza” – mondja dr. Ibra Sene szenegáli történész, utalva a régióban egykor virágzó nagy Mali, Ghána és Songhai Birodalmakra.
Sene kifejtette, hogy ez a régió több mint 1000 éven keresztül a kereskedelemre alapozta gazdaságát, és hogy a nagylelkűség és a nyitottság szelleme miatt virágzott az áruk és az eszmék cseréje, amelyre ezek a birodalmak épültek.
„Még ha nem is teraangának hívták, Nyugat-Afrika történelme során különböző formákban látni lehet ezt a hozzáállást.”
A terranga miatt a helyiek számára teljesen magától értetődő, hogy kedvesek az idegenekkel és átutazókkal: bárhol bekopog egy idegen az ajtón, hogy vizet kérjen, szinte bizonyosan minden gond nélkül kapni is fog, a vidéki városokban pedig az sem ritka, hogy a helyiek saját házukban szállásolják el az utazókat néhány éjszakára. Cserébe azonban az ide látogatók számára is kötelező a kedvesség:
Szenegálban hatalmas illetlenségnek számít például betérni valahová, és útbaigazítást kérni anélkül, hogy először az ott lévőket illő módon köszöntenénk.
Az ország egyik legelismertebb énekesének, Youssou N’Dour-nak van egy teraangáról szóló dala, amely összefoglalja a koncepciót. „Nit ki ñew ci sa reew, bu yegsee teeru ko, sargal ko ba bu demee bëgg dellusi” – énekli. Correa Fernandes fordítása szerint ez azt jelenti: „Ha valaki a hazádba jön, amikor megérkezik, üdvözöld őt úgy és bánj vele olyan tisztelettel, hogy amikor el kell menniük, vissza akarjanak térni.”