Proszociálisnak nevezzük azokat a viselkedésmódokat, amelyek a viselkedés gyakorlójának nem hoznak közvetlen hasznot, de másoknak segítséget jelentenek. Ilyen viselkedésmód az önzetlen segítségnyújtás, együttműködés, vigasztalás.
Az előnyös anyagi lét magában hordozza a lehetőséget, hogy proszociális módon viselkedjünk, hiszen van rá módunk, hogy másokat támogassunk, segítsünk a pénzünk, előnyös pozíciónk által. Ösztönösen azt gondolhatjuk, hogy aki megteheti és jóval több pénze van, mint amennyi saját szükségleteit fedezi, az adakozik, segít másokon. Bonyolítja a helyzetet, hogy a gazdagság fokmérője sem egyértelmű, így aztán mi alapján is várható el valakitől, hogy adományozzon? Egyáltalán magától értetődő-e, hogy aki gazdag, az helyzetéből fakadóan nagylelkűvé is válik?
Objektív és szubjektív gazdagság
Alapvetően különbséget kell tenni objektív és szubjektív gazdagság között. Előbbi egy mérőszámot jelent, például a háztartások jövedelmi szintjét veti össze vagy az ország gazdasági helyzetét viszonyítja más országokéhoz. A szubjektív gazdagság azt jelenti, hogy mi magunk hogyan ítéljük meg helyzetünket, mennyire tekintjük magunkat gazdagnak a többiekhez képest. Olvass még a témában
Az utóbbi évek vizsgálatai azt mutatták, hogy az objektív módon gazdagnak tekintett emberek adakozóbbak, proszociálisabbak. Egy vizsgálat 76 országon belül 80 000 háztartást nézett és arra jutott, hogy a nagyobb bevétellel rendelkező háztartások szívesen adnak jó cél érdekében pénzt adományokra, mindenféle haszon nélkül.
Egy másik kutatás olyan cselekedeteken keresztül vizsgálta a proszociális viselkedés meglétét, amelyek nem kerültek pénzbe, például talált tárgyakat visszajuttatni, átengedni valakit az úton vagy az eltévedt levél gazdáját megkeresni. A nagyobb vagyon itt is nagyobb segítőkészséggel járt együtt.
