Anyaság a háttérben
Amikor először találkoztam Bencével, úgy éreztem, végre megtaláltam azt az embert, akivel leélhetem az életem. Minden olyan volt, mint egy tündérmese: ő volt a hercegem a fehér lovon, és én az ő királynője. Az esküvőnk egy álom volt, és amikor megszületett kisfiunk, a boldogságunk határtalan lett.
Azonban ahogy telt az idő, és egyre mélyebbre merültem az anyaság világába, elkezdtem észrevenni, hogy Bence egyre jobban hátrébb szorít a fontossági sorrendben. A gyereknevelés minden feladatát rám hárította: az éjszakai felkeléseket, a pelenkacseréket, az etetéseket. Hiába próbáltam beszélni vele, csak azt mondta, hogy neki is van elég baja a munkahelyén.
Az utolsó csepp az volt, amikor egy este hazaértem egy hosszú nap után, és láttam, hogy a kanapén ül, nézi a tévét, miközben én alig bírtam elvonszolni magam a lakásban. Ráadásul mintha fel sem tűnt volna neki, hogy mennyire kimerült vagyok. Akkor éreztem először, hogy már nincs visszaút. Hiába álltunk még papíron egy csapatban, valójában már nem támogattuk egymást igazán. Olvass még a témában
