A hetedikes lányom egyik tanára folyamatosan a jövőre esedékes középiskolai felvételivel riogatja a diákokat. Ezzel pedig bennünket, szülőket is. Tényleg ennyire fontos, hogy hol fog tanulni nyolcadik után az a gyerek? Persze, hogy nem!
Az, hogy a követelmények hova szálltak el a kilencvenes évek óta, egyszerűen hihetetlen! Borzasztó, hogy egy gimnázium már csak a kitűnő tanulók közül válogat, és a gyerekeknek már nem nagyon van más témájuk csak az, hogy hányas lett a dolgozat, és kit hova fognak felvenni, ha nem ötös, csak négyes.
Az iskola már nem az a hely, ahol a srácok jól érzik magukat, hanem az, ahol a túlélésükért küzdenek. De miért? Ha tudnák, hogy egyáltalán nem az az élet legfontosabb momentuma, hogy melyik középsuli mondja rá az áment a felvételire, az nagyon jó volna.
A lóversenyt a felnőttek rendezik
Már hetedikben elkezdődik a nyomás a felnőttek irányából a gyerekek felé. Már hetedikben előkészítőre kell járni, mert ha nem, akkor biztosan nem vesznek fel sehova. Te, én, és minden felnőtt pontosan tisztában van azzal, hogy ennek nincs akkora jelentősége a további életünkre nézve.
Nagyon kevesen vannak azok, akik a középiskolában megszerzett tudásuk és tapasztalatuk mentén élik az életet. Pont ezért teljesen őrült dolog lóversenyt rendezni a kamaszoknak, és stresszelni minden hetedikest, nyolcadikost.
Ennek ellenére a felnőttek, ha tehetnék, még fogadásokat is kötnének az istálló kis lovaira, hogy ki, hol lesz befutó. Mindezt úgy, hogy ők már tudják a tutit. Az én közvetlen környezetemben is van egy csomó olyan ember, aki rendkívüli személyiség, fontos, jelentőségteljes munkája van, jó pénzt keres a megélhetéshez… és nem olyan középiskolába járt, ami az országos sorrend legtetején van.
De akkor minek ez a stressz?
Te tudtad hetedikben, hogy majd egyszer mivel szeretnél foglalkozni? A felnőtt életedben… A gyerekek többségének fogalma sincs.
Mind csak azt tudják, hogy vezető pozícióban szeretnének dolgozni valahol, de fogalmuk sincs, hogy ehhez mi kell.
Nem tudják, hogy valójában nem is most kell eldönteniük. Az élet annyira gyorsan zajlik, hogy mire odáig jutnak, hogy valójában dönteni kellene erről, már teljesen más elképzeléseik lesznek, mint 13-14 évesen.
Még az élet közepén is lehet teljesen újrakezdeni, a mostani tiniknek lehet bármikor új elképzelésük arról, mit szeretnénk az élettől. Nem azon az egy döntésen múlik, hogy hol szeretnék folytatni a középiskolai tanulmányaikat. És persze a világ nem fog összedőlni akkor, ha nem veszik fel az adott suliba.
A lényeg az érettségi. Az már fontos pont, érdemes rá koncentrálni. Addigra ugyanis többnyire már körvonalazódik, hogy mi az, amiben tehetséges az a gyerek. Ilyenkorra már tudja, mi az, amihez kedve lenne. Tud olyan döntést hozni, ami a jövőjét szolgálja. Tudja, hogy akar-e továbbtanulni, vagy kipróbálná magát a nagybetűsben. Még akkor sincs elveszve semmi, ha nem tanul tovább ott, és akkor. Még van lehetősége később is egyetemre, főiskolára menni, vagy máshol tanulni. És annyi minden lehet még belőle!
Amikor azt mondtam, engedje el…
Lehet, hogy most sokan ingatják a fejüket, hogy mégis hogy mondhatok ilyet, hogy ez az egész nem fontos. Pedig akkor, amikor ezt kimondtam: „Engedd el!”, minden egy csapásra megváltozott.
Több mosoly költözött a beszélgetésekbe, kevesebb szorongás van a tiniszoba falai között.
A jegyek nem változtak, csak a hozzáállása lett valahogy egészségesebb. Talán most tanul meg valami nagyon fontosat, azt, hogy gondolkodhat szabadon.
Tudom, hogy fontos a továbbtanulás. Az volt az én életemben is. A szüleim azonban mindig hagytak szabadon gondolkodni. Felvázolták a leendő döntéseim lehetséges következményeit, ugyanakkor sosem akartak komolyan nyomást gyakorolni rám. Ez a szabadság.
Kamaszkorban ennél fontosabb talán nincs is: a számukra legfontosabbak nem azt szeretik bennük, amik majd egyszer lehetnek, hanem azt, akik most. Lehetnek bármilyenek, csak legyenek önmaguk, merjenek azok lenni, és ezen ne stresszeljenek.