Manapság már nehéz különbséget tenni spiritualitás és ezotéria között, ugyanis a kettőt elkezdték keverni az emberi fejekben. A spiritualitás sokkal mélyebb tartalomra épül, jóformán megfoghatatlan tudásra, míg az ezotéria bőven tartalmaz varázslatot.
3/4 Pénzben nem mérhető vs. drága költekezés
Aki szolgáltatásból él, érthető módon elkéri az árát. Csakhogy az utóbbi időben talán túlságosan is sok lett a hamis segítő, akik a semmiért kérik el az emberek pénzét. Ők nem spirituális tanítók, inkább csak ezotériával foglalkozó szolgáltatók. A spiritualitáshoz nem kell pénz, bármennyire is azt hangsúlyozzák mindenhol.
Mert mennyivel kevesebb embert lehetne elcsalni különböző tanfolyamokra, ha azt tanítanák, hogy nincs szükséged semmire, mert már most maga vagy a spiritualitás. Ehelyett inkább súlyos összegeket követelve tanítják meg neked, hogy miként kerülhetsz kapcsolatba felsőbb erőkkel és hogy kommunikálhatsz angyalokkal. Mindezt úgy, hogy még közelébe sem kerültél a spiritualitásodnak, vagyis egy alap nélküli helyre akarnak házat építeni.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!