Utazás / Otthon

Sosem hallott érdekességek a Balatonról

Bemutatunk most néhány érdekességet és mondát a legnagyobb tavunkról, a Balatonról!

Magyar tenger

A legtöbbünknek vannak emlékei a magyar tengerről. A nyári napsütés, a bulik, a pihenés, a flörtök mind-mind hozzátartoznak a Balaton hangulatához. Emellett turisztikai szempontból is az egyik legjelentősebb helye Magyarországnak.
Mégsem tudunk róla sok mindent, csak annyit, amennyit a helyiek elmesélnek, vagy azt a pár mondatot, ami megmaradt az iskolai tanulmányainkból.

A tó

Nem csak Magyarország, hanem egész Közép-Európa legnagyobb tava. Felülete 594 négyzetkilométer, a víz mélysége azonban meglepően kicsi. Nem véletlen a neve sem, hiszen a Balaton szó a szláv balto-ból ered, ami lápot, sarat jelent.
A tó neve latinul Lacus Pelso, szintén arra utal, hogy a tó sekély, ugyanúgy, ahogy a németeknél használatos elnevezés, a Plattenzee is. 
Maga a Balaton viszonylag fiatal képződmény, kora nagyjából 15000 év. Ennyi idő alatt nem kevesebb, mint 1800 millió köbméter víz halmozódott fel itt. A tó „életben” tartásához az emberi beavatkozás elengedhetetlen, ugyanis ha nem lenne rendszeresen karbantartva, akkor néhány ezer év alatt teljesen feltöltődne.

Óriások

A Balaton nagyon fontos szerepet töltött és tölt be az emberek életében, éppen ezért nem meglepő, hogy több monda is születet a keletkezésével kapcsolatban.
Az egyik szerint réges-régen óriások éltek ezen a területen, egészen pontosan 2 család. Egy napon a férfiak összevesztek, és a szóváltás tettlegességig fajult. A feleségeik próbálták csillapítani őket, de semmi nem használ.
A két családfő dulakodni kezdett, és addig-addig verekedtek, míg végül mindketten belehaltak az összecsapásba. A feleségeik nagyon nekikeseredtek, és a könnyeik záporesőként hullottak a földre, amelyek összegyűltek egy mederben, és ebből lett a tó.

A szerelem ereje

Egy másik elképzelés szerint a környéket egy huszonnégy fejű, tűzokádó sárkány tartotta rettegésben. Ennek a gonosz lénynek a táplálékát minden nap a fejei számával megegyező leány jelentette. Ahogy fogytak a lányok, úgy egy napon sor került a legerősebb legény, Balaton menyasszonyára is.
Ám a fiú nagyon szerelmes volt, ezért elhatározta, hogy nem adja a kedvesét semmiképpen. A sárkány várt és várt, ám a neki járó áldozat csak nem érkezett meg. A tizenharmadik napon az állat nem bírta tovább, és üvöltve előrontott a barlangjából, követelve jussát. A lábával kapart és toppantott, amivel egy medret hozott létre, melynek aljáról víz tört elő. Balaton csónakba szállt, elbúcsúzott kedvesétől, és kardal a kezében a sárkány ellen indult.
Hadakoztak, az ifjú derekasan küzdött, csapkodta a fejeket, de persze a gonosz állat sem hagyta magát, és tüzet okádva tusakodott a legénnyel. Végül Balatonnak sikerült lecsapnia a sárkány utolsó fejét is, ám a tűz annyira megperzselte a csata közben, hogy holtan dőlt a habok közé. Amikor a kedvese ezt megtudta, ő is a vízbe ölte magát. A helyiek, hogy emléket állítsanak az életét feláldozó hősnek, a sárkány által kiásott tavat Balatonnak nevezték el.

A tihanyi echó

Nem csak azért híres Tihany, mert ez az egyik legszebb vidéke a Balatonnak. Hírnevét az itt „megtalálható” visszhangnak is köszönheti. Különleges élmény, amikor az ember elmegy a Visszhang-dombra, és elkiáltja mondanivalóját. 2 másodperc múlva pedig csodálkozva hallgathatja, amint önmaga beszél a messzi távolból.
Érdekes, hogy a tihanyi echó nem is olyan régi dolog. Létét egészen pontosan annak köszönheti, hogy az apátság felépült. Annak északi oldaláról verődnek vissza a hangok, miután megtették az oda-vissza nagyjából 700 méteres távot.

Olvastad már?  Elavultak és sokszor károsak a szülészeti beavatkozások