Télűzés tűzön-vízen át
Körülöttünk forog a világ, nevet mindenki, szédítő zajok zsongítanak, kolompok és dobok, sípok és trombiták diszharmóniája hirdeti, hogy ma itt a tél behúzott farokkal menekül majd. Megyek folyvást, nem tudok nyugodni. Belesodródom a felvonulásba, arcomba tollpihét dobnak, hajamat kócolják, hamuval és kenyérmorzsával szórnak meg a busó mancsok. Tudom, hogy mindez áldás, nem nehezményezem, minden jótékony erejű ráolvasás jól jön most. Dél felé követem őket a révbe, a kompról a tél koporsóját eresztik a Dunába. Utána nem hagyom ki a busófelvonulást, és ámulok a káprázatosan rettentő maszkokon, amelyeket saját maguk készítenek a busók, hosszú éveken keresztül.
Nyomukban vagyok a hatalmas máglya mellett is, amit sötétedéskor gyújtanak a Széchenyi téren, és megbabonázva bámulom, ahogy szikrát lobbantanak a tél szalmabábujából. Arcomba forróság tódul a több emeletnyi magas örömtűzből, mindenki hátrál, de én csak állok tovább, és szinte elolvad körülöttem a világ. Rendben van most már, itt voltam, átéltem, részese lehettem, még ha csak kívülállóként is, de valamelyest tán mégis beavatva, e roppant erejű és megbabonázó tavaszköszöntésnek.
Képek forrása: joruba75/Depositphotos.com, sb_jane/Depositphotos.com Olvass még a témában
