Rengei Georgina mára egy igazán különleges magyar márka, a Rozmaring Hungarian Design tulajdonosa, csodaszép alkotásaival pedig méltán egyre nagyobb sikereket ér el.
Honnan ered a művészetek és a divat iránti szereteted?
A szüleim már egészen kicsiként, 3 éves koromtól tánciskolába járattak, majd 8 éves koromtól versenyszerűen jégtáncoltam Szegeden. A fellépő ruháimat anyukámmal közösen terveztük meg, amiket a nagymamám varrt meg nekem a versenyekre. Pici gyerekként sablon babára rajzolgattam táncruhákat, de sosem gondoltam, hogy egyszer divattervező leszek. Később, amikor belekezdtem az egyetemi tanulmányaimba andragógus szakon, akkor gondoltam egyet, kéne nekem egy új hobbi a tanulás mellé: 21 évesen megtanultam nagymamámtól varrni és nővéreimnek meg magamnak készítettem nyári ruhákat a szabadidőmben.
Hogyan sajátítottad el a divattervezés alapjait?
Az andragógia szakot követően úgy döntöttem, hogy irányt váltok a tanulmányaimban, beadom a felvételi jelentkezésemet a Budapesti Metropolitan Egyetem divat- és textiltervező szakára. Sosem voltam művészlélek, általában nem is értem meg a mély tartalmakat egy-egy művészi alkotás mögött. Az egyetemi mesterképzés alatt úgy éreztem, hogy kilógok a sorból, túl földhözragadt vagyok ehhez a művészvilághoz, általában 2-esre, jobb esetben 3-asra értékelték a vizsgamunkáimat. Ebben a számomra furcsa közegben görcsösen erőlködtem, próbáltam megfelelni a feladatoknak, tanároknak, pedig a legtöbb esetben nem is értettem, mit várnak tőlem.
Minden nehézség ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jó, hogy itt tanultam, mert kaptam egy új látásmódot: megértettem, hogy egy ruhának nemcsak különlegesnek kell lennie, hanem egy komplex alkotásnak is, eszmei tartalommal.
Minek hatására döntöttél úgy, hogy belevágsz egy saját márkába?
Már az egyetem alatt benne volt a fejemben a Rozmaring Hungarian Design elindítása. A tanáraimnak nem meséltem a gondolataimról, úgy éreztem, hogy nem szeretném, ha befolyásolnának a terveimben. Iskolán kívül kerestem a lehetőségeket, hogyan is kéne elindítani egy saját márkát, mások hogy csinálják. Nagyon sok pályázaton mutattam be a terveimet támogatóknak, nyolcadik alkalomra sikerült szereznem a vállalkozásom elindításához némi anyagi támogatást, amiből el tudtam készíteni az első kollekciót.
Mit jelent számodra a magyar népművészet?
A népművészetben nekem az tetszik a legjobban, hogy az alkotások nem kiállításokra, színpadra készültek. Az emberek a saját környezetüket tették szebbé ezekkel. Örömüket, bánatukat fejezték ki akár egy-egy dalban, akár egy tárgyban. Nem volt annyi csecsebecséjük, mint nekünk most, de azt az egy-kettőt gondosan megmunkálták. Ez az igényesség az, ami engem a leginkább megfog.
Kik az elsődleges célközönséged?
Elsősorban nők, akiknek fontos a hazai, magyar. Egyrészt gyártásban, előállításban, másrészt mintavilágban. Szerencsére tág korosztály szereti a munkámat: a fiatal felnőttektől egészen a dédmamákig vannak vásárlóim, akik örömmel veszik fel ezeket a színes, lendületes darabokat.
Milyen dolgok inspirálnak a tervezés során, és miként zajlanak az alkotási folyamatok?
Fontosnak tartom, hogy azokból a népművészeti területekből merítkezzek, amik kevésbé feldolgozottak, ruhákon talán még nem is szerepeltek.
Nagyon szeretem a figurális ábrázolásokat, így az első kollekcióm a Pásztorélet lett: cifraszűrös juhászokkal, csikósokkal, betyárokkal.
A gépi kötés alapjait az egyetemen tanultam, úgy gondoltam, hogy igazán újszerű, izgalmas lenne, ha a magyar népművészet kötött pulcsikon köszönne vissza. Nagyon hálás vagyok a csongrádi kötödének, hogy segítségükkel elkészültek a márka induló darabjai. Mivel a gépi kötés mintázása, valamint az alapanyag nagyon költséges, ezért nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a tervezésre. Egy-egy darabhoz általában 50-80 terv készül, ebből szűkítem le végül arra az egy darabra, ami kivitelezésre kerül és amibe belefektetem a pénzemet.
Ma már 3 irányt képviselek a márkámmal párhuzamosan: kötött ruházat, hímzett vászonruhák, kézzel festett hernyóselyem báli ruhák.
Mind a három technika különböző készítési technikát igényel, de mindben közös: törekszem az igényességre, minőségre és a teljesen egyedi, rám jellemző stílus- és mintavilágra.
Az eddigi legnehezebb kihívás a csodaszarvas legendájának kötött ruhára tervezése volt. A kötött pulcsit a szarvas mintával a karácsonyhoz társítják, én pedig ettől teljesen eltérően egy jelentésekkel teli, meseszerű, magyaroknak igazán kedves kabátot szerettem volna megalkotni. A tervezésem előkészítéséhez honfoglalás kori gyűjteményekből gyűjtöttem, kutattam a témában. Négy hónapos tervezés után született meg a végső minta és fazonterv.
Hogyan jelenik meg a márkád életében a környezettudatosság?
A ruhadarabok mintázásánál törekszem arra, hogy minél kevesebb leeső maradék anyag keletkezzen, illetve csak annyit készítünk el előre, amennyi a közeljövőben vélhetően gazdára fog talál. De a legnagyobb környezettudatosságot abban gondolom, hogy sok híres márkával ellentétben én Magyarországon gyártom le a ruháimat, a kötőfonal gyártói európaiak, nem Keletről, teherhajókon szállítva érkezik hozzám a textil.
Mely eddig kapott visszajelzésekre gondolsz vissza a legszívesebben?
Elismerésnek élem meg, hogy egyre több visszatérő vásárlóm van, akik már az ötödik-hatodik ruhájukat választják tőlem. Ez megerősít abban, hogy a dizájn mellett minőségben is tudom azt a magas színvonalat kínálni, hogy újra felkeressenek. Vásárlástól függetlenül nagyon sok dicsérő levelet vagy telefonhívást kapok ismeretlenektől, szívemnek a legkedvesebb ilyen levele Sebestyén Mártától jött. Megtiszteltetésnek élem meg, hogy neves ipar- és népművészek mellett az én ruháim is gazdagítani fogják 2023. nyarán Tokióban a „Népviselet újragondolva”, valamint Pekingben a „Modern magyar” című kiállítást és divatbemutatót.
Milyen jövőbeli terveid vannak?
Rengeteg ötlet van a fejemben, amit szeretnék ruhákban megvalósítani, bővíteni a repertoárt. Illetve nagyon nagy vágyam, hogy egyszer megtervezhessem az olimpiai formaruhákat.
Nyitófotó: Pospíšil István
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!