Szeretjük azt gondolni, hogy az otthonunk tiszta, barátságos hely. Ám bármennyire ügyelsz is a tisztaságra, egyes helyeken még mindig megjelenhetnek olyan nemkívánatos „kiegészítők”, mint az atkák, gombák, pollenek, sőt az ürülék és a halott emberi bőrsejtek is. A legrosszabb pedig az, hogy az egyik tipikusan ilyen hely éppen az, ahová pihenni mész, ahol álomra hajtod a fejedet: igen, az ágyad!
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Egészségügyi problémát is okozhat a piszkos ágynemű
A naponta elhagyott 500 millió sejtünk nagy része némi izzadsággal, gombával, pollennel és persze a házi kedvenceinkkel együtt minden este befekszik velünk az ágyunkba.
Dr. Joshua Zeichner, a New York-i Mount Sinai Kórház kozmetikai és klinikai kutatásainak igazgatója szerint a lepedőn olaj, izzadság, szennyeződés és smink is felhalmozódik.
„Ha valaki nem rendszeresen mossa ki az ágyneműt, akkor mindezt szorosan érintkezésbe hozza a bőrével több órán keresztül, alvás közben. Ez különféle problémákhoz vezethet, a bőrirritációtól kezdve a pattanásokig, a legrosszabb eset esetén akár a fertőzésekig is.”
Dr. Zeichner azt javasolja, hogy lepedőket hetente egyszer, vagy többször mosd, ha érezhetően, láthatóan nem frissek már.