A másnapi mellékhatások
Másnap, amikor a macskajaj másodpercenként arcomra vágta az ajtót, a „nesze neked, te akartad” szemrehányások különféle kiadásaival, elhatároztam: úgy teszek, mintha nem tettem volna semmit. Egész nap hősiesen tűrtem a másnapos kínokat, és közben hitegettem magam, és másokat is azzal, hogy a tegnap voltaképpen csak helyet cserélt a lelkem egy az enyémhez hasonló testtel, én ott sem voltam, így a dolgok voltaképpen testen kívül történtek.
Közben eszembe jutott, hogy – a tagadhatatlanul kellemetlen mellékhatásokon túl – tulajdonképpen mi is a baj ezzel a megvetett állapottal? Olyankor, ha az ember vagy az ember lánya csak néha engedi magát belezuhanni a hatalmasra növekedett gödör, akarom mondani pohár legaljára? Hiszen legalább egy neves emberről, az özönvíztúlélő Noéról, tudjuk, hogy ő bizony igen szoros kapcsolatot ápolt egy időben a szőlő dús zamatú folyékony állapotával. Tudjuk azt is, hogy sokan ebben a másállapotban szülték örökzöld verseiket, dalszövegeiket, festményeiket, egyéb alkotásaikat. Ám: csak mértékkel, igaz?
