Borban az igazság?
Nem mondok újat azzal, hogy: az ember pityókásan a szokottnál is igazmondóbb juhásszá vedlik, és a maga jellemének – a közösségi élet normáival elleplezett – valódiságát egy pillanatra felvillantja. Ám más az elmélet, melyet a tapasztalók (gyakorló, vagy henye pohárfenékre-nézők) szótöredékei alapján ízlelgethetünk, és merőben más megélni azt.
Én életemben egyetlen alkalommal szántam rá magamat arra, hogy addig emelgessem a kezem, benne az alkohollal teli pohárral, amíg meg nem érzem azt a bódulatot, amiről oly sokat beszéltek (illetve, amit magam körül oly sűrűn vehettem szemügyre). Egyszer volt alkalmam megtapasztalni azt a mámorállapotot, amit köznyelven, mindenféle szépítés nélkül, egyszerűen részegségként szoktak emlegetni. És ilyenkor rögtön belém-sajdul a pfuj-pfuj az asszony részegen általános pálcatörés tüskéje. Azonban én, mindezt bosszúból cselekedtem. (Ostobaság, tudom.) A „majd én megmutatom, hogy nem vagyok a szerény, mindig jó kislány” elhatározással, készen álltam belépni ebbe az andalgós, bíborfelhős Nirvánába.
Sajnos nem kellett sokat bicepszeznem ahhoz, hogy a Nirvána küszöbén találhassam magam (ezt azonban korántsem tekinteném a kezdők szerencséjének.)
Amikor sikerült olyannyira a pohár fenekére néznem, hogy az visszatekintett rám, már nem sokra emlékszem – valószínűleg megbabonázott e visszaszemezés. Állítólag folyamatosan keseregtem, mint valamiféle kivénhedt díszbúslakodó, és mindenkinek be akartam fonni a haját – igen, még annak is, akinek egyébként nem volt mit az ujjam köré csavarjak a fonás szándékával. Olvass még a témában
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat” – Örökbefogadottak mesélnek róla, hogyan találták meg a rokonaikat
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
Nem bírom nézni a legjobb barátnőm zsíros haját – hogy hozzam szóba a témát?
Nem csak a sütőtökös programoké az ősz: egy különleges kirándulóhely, amit érdemes felírnod az őszi bakancslistádra
Valamikor hajnalban arra riadtam fel, hogy koromsötét van körülöttem. Először azt hittem (halál komolyan), hogy az Escape Room (Végtelen útvesztő című film) legújabb forgatásának vagyok egyik kiszemelt áldozata. Ami eleve bukás, mert biztosan elügyetlenkedem az első körnél, és áramütést kapok, vagy magamra húzom a víztornyot. E belső vívódást követően egy irtózatosan csípős szagra lettem figyelmes, ami az arcomról csurgott alá – valamiféle magát méznek álmodó váladék volt az. Nem ragozom, hogy miben hevertem, ám azt megjegyzem: szájhúzósan ecseteltem, hogy valaha bennem leledzett ez a kásás, amorf medúzaféle, és a belső transzformáció bizony nem bánt vele kesztyűs kézzel.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
