Problémamegoldás: így csináld profi módon

Problémamegoldás: így csináld profi módon

Címlap / Életmód / Egészség / Problémamegoldás: így csináld profi módon

Amikor kisgyerek és kamasz voltam, sokszor elhatalmasodott rajtam a problémák terhe, nyomasztónak éreztem az egész dolgot, és kiutat, leginkább hibást kerestem. Okoltam én mindenkit. Édesapám zseniális két mondata erre az volt: „ Jó, te vagy a hibás. Akkor most már nekiállhatunk a probléma megoldásának?” Ez a két mondat sokban segítette felnőtté válásomat, hiszen felnőtt az, aki meg tudja oldani saját életét, az abban felmerülő problémákat.

Mi a probléma és a baj között a különbség?

Mindkettő az élet velejárója, ám különböző minőségű dolgokról van szó. Mégis egy kalap alá vesszük a két dolgot. A baj azt jelenti, hogy adott helyzetben nincs döntési, változtatási jogunk, csak az utóhatásokat tudjuk befolyásolni, míg a problémát uralni lehet.

Természetesen a problémából könnyen lehet baj, ha nem megfelelően oldjuk meg. Vannak emberek, akik a probléma gyártásában, vannak akik a probléma megoldásában vannak inkább otthon.
Vannak olyan emberek is, akik nem foglalkoznak a problémával, mondván, az idő mindent megold, és vannak, akik túl sokat foglalkoznak vele.

Vedd észre a problémát! És csak azt!

Eszterházy Péter szerint nem a problémák megoldása a nehéz, hanem az, hogy miként vessük fel őket. Mindenkinek van problémája, de senki sem szereti őket.

A problémaközpontú élet nagyban rontja az életminőséget, hiszen számos, az élet élvezetéhez szükséges dologtól, az időtől fosztja meg az embert. 

Ám az is rontja az életminőséget, ha valaki nem látja, nem akarja meglátni életében a problémát. A valódi problémagyártás tehát az, ha valaki elsiklik fontos, életét a háttérben gátló tényező felett, ugyanis ez bajt eredményez.

A problémamegoldás lehetőségei

Woody Allen szerint bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta. A probléma megoldás lehet rutinszerű, hiszen számos probléma egy kaptafára készül.
Ám lehet sajátos is, mellyel még nem találkoztunk, így komolyabb fejtörést okoz. Ilyenkor érdemes hallgatni az ösztönre, a belső súgásra.
Nem szabad túlanalizálni dolgokat. Sokat segít az, ha az ember olvasott. A klasszikus könyvekben történtek számos ötletet adhatnak, hiszen nincs új a nap alatt.
Pár szóban érdemes barátainktól is véleményt kérni, de tényleg csak pár szóban.

Kibicnek semmi sem drága?

Kutatók olyan kísérletet végeztek, melyben az egyik diákcsoportnak azt a problémát kellett megoldani, hogy megcsalták őket. A másik csoportnak azt a feladatot adták, hogy ki kellett találniuk a megoldást arra, hogy barátjukat csalták meg. 

Az eredmény érdekes lett: jobb megoldásaik voltak azoknak, akiknek a barátjukon kellett segíteni a probléma megoldásával, mint azoknak, akiknek magukon. A kísérletet azzal folytatták, hogy adott saját problémát nem csak sajátjukként, hanem kívülállóként is meg kellett oldani. 
Amikor kívülállóként kezelték a diákok a problémát, az jobb ítélőképességet, tisztább gondolkodást eredményezett. Tehát, úgy tűnik, problémáink megoldását kívülről szemlélve nagyobb hatékonysággal oldjuk meg azt.

Hogyan adj tanácsot?

Az biztos, hogy a barátoknak nagy szerepük van abba, hogy a problémáinkat helyesen oldjuk meg. Egyrészt tapasztalataik miatt, másrészt, mert kívül állók, és jobb, racionálisabb rálátásuk van a dologra.

Ám a döntés joga a mindig azé, akié a probléma, hiszen övé a megoldással járó felelősség is. Érdemes tehát a barátoktól kapott tanácsot többször átgondolni. Amikor valaki tanácsot ad, tudnia kell, hogy nem feltétlenül fogják megfogadni.
Ezt tudni kell kezelni, ez nem a barátság lojalitásának hiánya. Meg kell adni mindenkinek a jogot arra, hogy hibázzon, ahogy arra is, hogy probléma megoldásban plagizáljon. Az élet az egymástól és saját hibáinkból való tanulás folyamata.

Hogyan segíts magadon?

Valahol azt hallottam, hogy senki sem lesz bölcs magától. Mivel számos problémám adódott az életben, sajátos módszert alakítottam ki. Van egy kis füzetem, amit mindig magamnál tartok.

Ebbe olyan mondatokat – néhol humorosakat – jegyzek le, melyek rámutatnak fontos dolgokra, egyben megoldást is adva bizonyos problémákra. Sokszor visszaolvasom a mondatokat, melyek közül jó néhányat már megtanultam. 
Érdemes kikölcsönözni a könyvtárból a Bölcsességek könyvét is, ami igen hasznos olvasmány. Így számos problémát már rutinként kezelek. Időbe telik ez a módszer, de ajánlom mindenkinek.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!