Az Independent cikke szerint azonban változnak az idők, változnak a termékenységi klinikák vendégei, és így a petesejtfagyasztás marketingje is teljesen átalakulhat.
Egyre több fiatal nő keresi fel a termékenységi klinikákat azzal a céllal, hogy lefagyassza a petesejtjeit – számol be róla az Independent. A sokszor még bőven fogamzóképes korú, gyakran a húszas éveik elején járó nők a riport szerint egyfajta biztosításként tekintenek erre a lehetőségre – gondoskodni szeretnének róla, hogy ha életük egy későbbi pontján gyermeket akarnak, akkor azt akkor is meg tudják tenni, ha valami miatt már nem, vagy csak nehezen tudnának teherbe esni.
„A fogamzóképesség 22 éves kor után már csökkenni kezd” – mondja egy termékenységi klinika 26 éves páciense. A fiatal nő önállónak, függetlennek és az életét kézben tartó személyiségnek tartja magát, ezért számára természetes volt, hogy nem bízza a véletlenre azt sem, hogy később majd teherbe tud-e esni. „Biztosra akarok menni, hogy amikor később gyereket szeretnék, akkor ehhez rendelkezésemre állnak lefagyasztott petesejtek arra az esetre, ha szükségem lenne rájuk” – teszi hozzá.
A klinika dolgozói szerint míg korábban többnyire a harmincas éveik végén járó nők fordultak hozzájuk, ma már ez a korhatár egyre alacsonyabb, és ennek megfelelően ők is egyre fiatalabb korosztályra irányítják a reklámjaikat. A hirdetéseken, plakátokon fiatal, városi nők vagy pezsgőző lányok jelennek meg, ami egyáltalán nem áll messze a valóságtól: a termékenységi klinikák nyugaton egyre többször rendeznek úgynevezett „petesejtfagyasztó-bulikat”, ahol nem steril orvosi körülmények között, hanem kanapékon ülve, pezsgőzve tudhatnak meg a fiatal résztvevők minden fontos információt a petesejtek levételéről és megőrzéséről.
„Míg korábban az olvasótáboromat leginkább negyvenes nők alkották, ma már egyre többen vannak a jóval fiatalabbak” – mondja Valerie Landis, aki internetes oldalt szerkeszt a petesejtfagyasztás menetéről és lehetőségeiről.
A bloggert egyre többször keresik meg egyetemisták, de már az sem ritkaság, hogy akár középiskolás lányok szülei érdeklődnek nála, akik ezt a lehetőséget szeretnék ajándékba adni a gyermeküknek egy születésnapra vagy például diplomaosztóra.
Landis szerint az új generáció szereti kézben tartani saját sorsának irányítását, és a petesejtfagyasztásra is inkább egy olyan célként tekint, mint például a diploma megszerzésére, vagy az első saját lakásra.
„A petesejtfagyasztás olyan, akár egy biztosítás” – mondja a klinika egy másik páciense. „Reméled, hogy nem lesz rá szükséged, ahogyan azt is reméled, hogy nem fog leégni az otthonod, mégis kötsz biztosítást arra az esetre, ha mégis megtörténne.”
A kritikusok szerint azonban van olyan életkor, amikor – hacsak az egészségügyi állapot nem teszi indokolttá – egyszerűen fölösleges elvégeztetni a borsos árú beavatkozást, arról nem is beszélve, hogy a lefagyasztott petesejtek szerintük a biztonság hamis illúzióját kelthetik a nőkben. Azt ugyanis már senki nem tudja garantálni, hogy beültetéskor ezekből a petesejtekből életképes embrió lesz, vagy hogy maga a beültetés sikerrel jár.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!