Címlap / Életmód / Receptek / Paradicsomos, rizses bárányleves

Paradicsomos, rizses bárányleves

Hagyományos grúz bárányhús leves hagymával, paradicsompürével, rizzsel és friss fűszernövényekkel. Ideális tavaszi különlegességnek.

– 0.5 kg bárány csülök, darabokra vágjuk. Báránybordából is elkészíthetjük.
– 3 közepes vöröshagyma, apróra vágva
– 2.2l víz
– 140g rizs
– 1/2 teáskanál frissen őrölt fekete bors
– 1 egész friss piros csilipaprika
– 3 evőkanál paradicsompüré
– 3 fokhagyma gerezd, aprítva
– só ízlés szerint
– 4 evőkanál friss koriander, apróra vágva
– 4 evőkanál petrezselyemlevél, apróra vágva
– 4 evőkanál friss kapor, felaprítva

Karmikus visszatérés: 4 csillagjegy, akinél megszólal a múlt

Elkészítése:

1. Egy lábosba öntsünk kevés napraforgó olajat és tegyük bele a bárányhúst. Süssünk 10 perc alatt kérget a bárányhús köré, időközönként megkeverve. Adjuk hozzá a hagymát és pároljuk meg. Fedjük le az edényt és kis lángon hagyjuk 15 percig „izzadni” a húsokat, néha megkeverve.

Olvass még a témában

2. Öntsük fel vízzel és forraljuk fel. Fedjük le és kis lángon főzzük még 45 percig, hogy a hús jól megpuhuljon. Adjuk hozzá a rizst és főzzük további 10 percig. Keverjük hozzá a csili paprikát, paradicsompürét, fokhagymát, sót és borsot. Főzzük lassú tűzön további 15 percig.

3. Adjuk hozzá a zöld fűszernövényeket (petrezselyem, koriander, kapor) és fűzzük még 2 percig. Forrón tálaljuk.

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.