VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Érdekes eset történt egy alkalommal az Egyesült Államok egyik textilgyárában. A gépsorokat nagy mennyiségű kékeszöld színű anyag gyártására állítottak be egy alkalommal, amelyeket azonban kénytelenek voltak a gyártás megindítása után rövid idővel leállítani a munkateremben előforduló sorozatos megbetegedések miatt.
Az ott dolgozók fejfájásról, rosszullétről, szédülésről panaszkodtak, sőt egyeseknél hisztérikus kitörések is előfordultak. A gyár vezetősége természetesen szakembereket hívott a rejtélyes megbetegedések kivizsgálására, de ezek nem jártak sikerrel, mígnem egy színszakértő megállapította azt a furcsának hangzó tényt, hogy a dolgozók „színmérgezést” kaptak.
A teremben összefolyó, nagy mennyiségű kékeszöld anyag látásába ugyanis elfáradt a szem, amelyből hiába pillantottak fel a vakító fehér falra, a szem ott sem tudott megnyugodni. Megoldásként aztán a fehér oldalfalakat megfelelő árnyalatú narancsvörös színre festették át, ezzel a szem terhelésén tompítottak, eredményeként pedig megszűntek a korábbi panaszok. Természetesen ennyire szélsőséges esetek a mindennapjainkban ritkán fordulnak elő, de reméljük, hogy a színekről és azok hatásairól „színválasztó” sorozatunk aktuális, narancsról szóló fejezetével is sokaknak segíthetünk otthonuk tervezésénél.