Az eredmény a következő lett
Az önámító emberek kisebb valószínűséggel nevettek a humorista videóján, mint azok, akik őszinte kapcsolatban állnak önmagukkal. Lynch szerint a humoristák és a viccek, gyakran tabu témákat feszegetnek, így akik hazudnak önmaguknak nem tudnak nevetni, hiszen úgy érzik lelepleznék, elárulnák önmagukat.

De mégis mitől függ? Egyáltalán örökölhető?
Egy kutatás során kimutatták, hogy van egy bizonyos gén, (5-HTTLPR) ami pozitív hatással van a humorérzékre. Végeztek egy kísérletet. A vizsgálat során, több korosztálynak vetítettek le vicces és kevésbé nevetséges dolgokat, majd megállapították, hogy akiknél ez a gén jelen volt, azok hajlamosabbak a nevetésre és mosolygásra, mint akiknél nincs.
Persze azért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy csak genetikusan örökölhető a humorérzék, hiszen neveltetéstől, kultúrától és még számos dologtól függ, mi az amit viccesnek tartunk. Olvass még a témában
De egy biztos, a egy kis humorral az ember könnyebben veheti az akadályokat, vele édesebben telnek a hétköznapok, sőt egyesek szerint egy kiadós nevetés még az egészségre is jótékony hatással van.
Következő cikkünkMutasd a profilképed, megmondjuk, mit szűrnek le az emberek belőleEgy kép többet ér ezer szónál, a jól hangzatos mondat pedig ebben az esetben tényleg megállja a helyét, pláne, ha a személyiségedről van szó. Egy felmérésből ugyanis kiderült, hogy a profilképed árulkodik a természetedről, méghozzá nem is akárhogyan!Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






