360 ezerért árulják az okosbölcsőt, ami nyugodt alvást ígér

360 ezerért árulják az okosbölcsőt, ami nyugodt alvást ígér

Címlap / Életmód / Család / 360 ezerért árulják az okosbölcsőt, ami nyugodt alvást ígér

Már bőven elmúlt 2 éves a lányom, és a múlt héten volt életében először, hogy átaludt egy éjszakát. Ez alatt azt értem, hogy 10 órakor altattam vissza utoljára, és hajnal 4-kor ébredt először. Azért nem egy reggel 9-ig ágyban heverészést kell elképzelni.

Mindez természetesen azt jelenti, hogy az elmúlt több mint 2 évben nekem is ez volt az első alkalom, hogy értékelhető mennyiségben aludtam. Szóval ha valaki, én aztán megértek mindenkit, aki egy kisgyerekkel töltött, nyilván nagyszerű, de lássuk be, elég kimerítő nap után legalább rápihenni szeretne a következő napra.

Még a technikai kütyüknek sem vagyok ellene. Nekünk is volt elektromos pihenőszékünk, ami lágyan ringatta a lányomat, miközben figyelte, ahogy vacsorát készítek a konyhában. Szeretett onnan leskelődni, és nekem is segítség volt, ha néha le tudtam tenni valahová 20 percre, míg megcsinálok valamit, amit kényelmesebb úgy csinálni, hogy nincs rám kötve.

Miért okos az okosbölcső?

De ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy a több mint 1000 dolláros okosbölcső gondolatától bennem rossz érzések támadnak. A Snoo Smart Sleeper azt ígéri, hogy az első 6 hónapban sokkal nyugodtabban telnek majd az éjszakák a babának, és így a szülőknek is.

A bölcső három mikrofonnal, hangszóróval és két motorral rendelkezik, amelyek különböző ringató mozgásokat hoznak létre.

A Snoo bekapcsolásához be kell tenni a babát a Snoo egyik alvózsákjába, és a zsákot be kell csiptetni a kosár oldalába.

Ennek célja, hogy a baba ne forduljon el a hátáról az éjszaka közepén. Miután a baba a helyén van, a Snoo az indító gombbal, vagy a telefonos alkalmazás segítségével is elindítható. Ekkor a bölcső lágyan ringani kezd, és fehér zajt indít el.

Ha a baba megébred, a mikrofonok érzékelik a legelső, síró hangokat, és jelzik a motoroknak, hogy fokozzák a mozgást. A hangszóró pedig a fehér zajt magasabb frekvenciára cseréli, amely állítólag segít a csecsemő megnyugtatásában. Ha a baba megnyugszik, a bölcső visszaáll alapfunkcióba, ha viszont folytatja a sírást, a bölcső értesítést küld a telefonra. Jelzi, hogy a babának valószínűleg pelenkacserére van szüksége, vagy éhes.

A Snoo társalkalmazása lehetővé teszi azt is, hogy távolról vezéreld az okosbölcsőt. Még akkor is, ha nem ugyanazon a Wi-Fi hálózaton keresztül csatlakozol, ami a gyártó szerint hasznos, ha a baba nem a szülők szobájában alszik.

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást