Édes otthon
Egy nap körbenéztem lakásban és rájöttem, hogy utálok ott lakni, utálom a környezetem. Mert azt a ronda kanapét vettük meg, amit ő akart, mert semmi kép vagy dísz nem volt a falon, mert szerinte az giccses. Mert minden szürke, fekete és barna volt, mert „nem fogunk rózsaszín, csajos lakásban élni.” (Mintha egy tájkép vagy egy díszpárna egyből babaházzá változtatna egy otthont.) Rádöbbentem, hogy évek óta én érzem magam kényelmetlenül csak azért, hogy neki jó legyen. Ma egy olyan lakásban élek, ahol szeretek lenni, ahova szeretek hazajönni.
Jótanács
Nem fogok belemenni, hány olyan férfit helyeztem életem középpontjába, akiről később kiderült, hogy nagyon nem érdemelte meg, én csak annyit mondok, hogy ne invesztálj sok energiát értéktelen romantikus kapcsolatokba. Anyám kiszolgálta apámat, én és a húgom elpakoltunk a bátyám után, így szocializálódtunk, de ezen változtatni kell. Ne a férfi legyen életed fókusza.
Olvass még a témában
Külsőségek
A válásom után jöttem rá, mennyire utálok magassarkút hordani. Kényelmetlen és mivel eleve magas vagyok, felesleges is. De a volt férjem ezt szerette, ezért ezt hordtam. A szőke hajat is utáltam, gyakran kellett fodrászhoz járnom - ahol egy vagyont hagytam minden alkalommal - de szőke voltam, mert neki ez tetszett. Válás után átfestettem a hajam, lecseréltem a (kihívó) ruhatáram és elkezdtem végre úgy kinézni, ahogy ÉN szerettem volna. Rengeteg bókot kaptam, azt mondták, mintha végre megtaláltam volna magam. Ez így is van és megfogadtam, hogy ezentúl nem úgy fogok kinézni, ahogy a partnerem diktálja, hanem úgy, ahogy nekem komfortos. Már nem csak akkor látom magam szépnek, ha egy férfi azt mondja, hogy szép vagyok.
A cikk folytatódik, lapozz!
