Korszakok
Hálát adok az égnek, hogy olyan korban élek, amikor egy nőnek nincs szüksége férfira. Amerikában egy nőnek még a hetvenes években nem lehetett saját bankkártyája, hát nem szörnyű belegondolni? Mindig a saját lábamon álltam, van saját munkám, pénzem, baráti köröm, miért kellene félnem az egyedülléttől? Ha megöregszem, eladok mindent és bevonulok egy menő idősotthonba, ahol lesznek barátaim és el is fognak látni.
Kommuna
50 éves voltam, amikor elhagyott a férjem, ami sokkolt. 25 éve voltunk házasok, a gyerekek már régen kirepültek és rettegtem, hogy mihez kezdek egyedül. Mivel semmi nem tartott vissza, elköltöztem Görögországba a legjobb barátnőm mellé, akit addig csak évente párszor láttam. Egy évvel később még egy régi barátnőnk odaköltözött és hárman vettünk egy házat. Mindannyiunknak van saját lakrésze és remekül elvagyunk. Együtt megyünk vásárolni, a strandra, olykor együtt főzünk vagy megvendégelünk helyi barátokat. Ennek ellenére a saját kis kuckónk is megvan. Ha valaki beteg lesz, ott leszünk segíteni, mindenben számíthatunk egymásra. (Ezt a férjemről sosem mondhattam el.)
Olvass még a témában
Teljesen
Nem félek az egyedülléttől, mert egyedül is teljes vagyok. Nem keresem a „másik felem”, mert nem hiszek ebben. Nem egy fél-ember vagyok, hanem egy egész.
A cikk folytatódik, lapozz!
