Szent meggyőződésem, hogy ezt a világot a nők tartják egyben, még akkor is, ha a politikai, gazdasági vezetők székeiben szerepében többnyire férfiak ülnek. Sőt, annak ellenére tartják egyben. De talán minden egyszerűbb lenne, ha a döntéshozást a megfelelő nőkre bíznánk.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Pénzügyminiszternek csakis nagymamákat!

Háborút, kommunizmust, diktatúrákat megélt nagymamák, akik a legsötétebb időkben is úgy forgatták a pénzt, hogy minden gyerekük vacsorát kapjon, és jusson a lábukra cipő akkor is, ha a fazék alját kellett kikaparni, vagy ha a családi ezüstöt kellett az értéke töredékéért odaadni valakinek – mert tudták, hogy mi a fontos.
Majd szerinted ők hagynák, hogy ne jusson pénz kifesteni a gyerekkórházat, hogy akármire is költsünk, amíg nem rendeztük a kiszolgáltatott emberek lakhatását, vagy hogy bónuszokat osztogassunk, amíg van ember, aki nem tudott vacsorázni?
Legyen a világ minden pénzügyminisztere egy jóságos és sokat megélt nagymama! Egyből kiderülne, hogy van pénz dolgokra, csak eddig nem oda ment, ahová kellett volna!
Városfejlesztésre influenszer lányokat

Ujjuk mindig a legfrissebb trendek pulzusán, pontosan tudják, mik a legforróbb témák, kinek mi a véleménye, és a leglepusztultabb környezetben is megtalálják a szöget, amiből jól fog kinézni a háttér.
Gondold el, mit tudnának tenni a várossal ezek az energiabomba csajok! Adjunk nekik egy hetet, és lehet, kiderül, nem csak a TikTok-tánc megy nekik, de a várost is gatyába rázzák. Olyan intézkedéseket hoznak, amikkel mindenkit megszólítanak, és ha rózsaszínre festik a Lánchidat – ki tudja? Még az is lehet, hogy tetszeni fog a végeredmény!
Béketárgyalásokra édesanyákat

Aki rá tudta beszélni a beteg, nyűgös gyereket, hogy vegye be a borzalmas ízű kanalas gyógyszert, aki elérte, hogy a testvérek megosztozzanak a napi fél óra képernyőidőn, aki levezényelt egy napot a strandon három gyerekkel, az a nő mindenre képes.
Senkinek a világon nincs olyan diplomáciai érzéke, mint az édesanyáknak, akik úgy képesek elérni az együttműködést a legmakacsabb, vagy éppen legijedtebb gyerkőccel is, hogy közben nem folyamodnak erőszakhoz, nem kezdenek fenyegetőzni, és megértik, pontosan honnan fakad az ellenállás.
Azon túl, hogy ha anyukákat küldenénk megbeszélni egy háborús tűzszünet feltételeit, mindkét oldal azonnal letenné a fegyvert – „Hogy mi lőjünk? Emberekre? Akik mások gyerekei? Biztosan nem!” – talán évszázadok óta húzódó konfliktusok is megoldódnának végre.
Egye fene, jöhetnek a vezető politikusok is, egy rutinos anyuka mindegyikük hasfájását meghallgatja, puszit ad a bibis egóra, és segít nekik feldolgozni, ha nem nekik volt igazuk. Az asztaltól persze addig senki nem állhat fel, amíg bocsánatot nem kértek egymástól, vagy, ha máshogy nem megy, hát beküldi őket a szobájukba csendben gondolkodni egy kicsit. Aztán, ha már tudnak szépen beszélni egymással, újra az asztalhoz ülhetnek. De mikrofont nem kapnak. A túlpörgött óvodásokkal is csak türelmesek vagyunk, de a BBC-n azért nem közvetítjük a véleményüket.