20 évbe telt, mire megosztottam az abortusztörténetemet, mert az „erkölcs” kultúrájában élünk, ami mindenbe beszivárog még akkor is, ha nem vagy vallásos. Öt évet töltöttem meddőséggel küszködve, és még racionális, ateista bensőmben is hallatszott egy kis hang, ami azt súgta: „Elveszítetted az egyetlen lehetőségedet. Ez a te hibád!”
Azok az agresszív vélemények, amikkel a nők is élnek egymás között, folyamatosan erősítik ezt a hangot. Engem ugyanakkor soha senki nem tudna meggyőzni, arról, hogy az abortusz erkölcsi kérdés. Főleg nem akkor, amikor látom az ellene küzdő embereket, akik jobban szolgálják az istenüket, mint embertársaikat ezen a Földön. Nem ölnek energiát és pénzt abba, hogy segítsék a nevelőszülőket, támogassák a háborúk miatt menekülni kényszerülő családokat, a „migránsgyerekeket”, vagy pártfogolják azokat, akik azt se tudják, honnan származik majd a következő étkezésük.
A férfiak ugyanúgy felelősek a terhességért, mint mi, és ha a mi testünket szabályozni akarják, akkor szabályozzák az övéket is. És ha nem szereted az abortuszt, akkor csak egyszerűen hagyd figyelmen kívül – ahogy figyelmen kívül hagyod az országodban, vagy a közvetlen környezetedben levő szegény, szenvedő, nevelőintézetben élő több ezer gyereket. Látod? Nem is olyan nehéz… Olvass még a témában
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
