Egyet tudok… bár nagyon félek attól, hogy viszonylagos szépségem – mert egy hetvenéveshez képest dögös maca vagyok – elvesztem, és olyan ráncos leszek, mint a mazsola. Én akarok lenni a legkedvesebb öregasszony a világon. Látom magam, fehér, lazán felkötött konttyal egy hintaszékben kötögetni, egy hatalmas ablak előtt, és látom azt, hogy a szemem csillog az életörömtől. És látom magam bokáig érő tarka ruhában, szalmakalapban, ahogy festegetek a kertben.
És látom magam tornadorkóban, virágmintás szoknyában, a sárgára festett nyikorgó nagymamabicajomon, melyre addigra már ezer katicát és virágot festettem, amint letekerek a Duna partjára, könyvet olvasni, vagy épp írni. Látom, ahogy az unokáimat tanítom zongorázni és hímezni, és együtt sütünk rétest, ahogy az én nagymamám tanította. Vagy épp elmesélem nekik a füvön feküdve, szalmaszállal a szánkban az összes Duna történetemet. Igen… a Duna fontos… egész életem tudója, birtoklója… az emlékeimé.
Csodás vízió ez, csodás terv. Ám egyelőre, annyira futja így, az öregkor kezdetén, hogy szerelemmel telve feküdtem a váci sürgősségi osztályon egy ágyon, miközben két infúziót belém töltöttek. Az már csak hab volt a tortán, hogy bőgtem, mint az „árvaszamár”. Nem a félelemtől, hanem más indíttatásból, amit úgy neveznek: „a rosseb tudja miért, de még jól is esik”. Mondjuk, ezt két szóval is le lehetne írni: a hormonok miatt. No meg a kimerültség miatt, mert lassan egy éve nem pihentem ki magam rendesen… Olvass még a témában
Aztán leszállt az éj, és barátom ölelésében fürödtem, aki érzékeny pillanatában csodálatosnak nevezett. És felköszöntött nevem napja alkalmából. Persze elbőgtem magam… mióta anyám meghalt, nem fontos a születés- és névnapom… születésem napja azért nem, mert ez anyám és az én örömöm, kettőnk öröme volt ez a nap. No meg a briteké, mert ekkor vezették be a decimális pénzrendszert… de ez most nem releváns. Névnapom pedig azért nem fontos, mert anyám keresztnevét viselem, ahogy ő az ő anyjáét viselte. És ahogy az én egyik lányom viseli ugyan ezt a nevet, így ez a névnap már nem az enyém, hanem az övé…
