A Z generációhoz tartoznak azok a fiatalok, akik 1995 után születtek – sokan közülük már felnőttek, sőt, a munkaerőpiacra is kikerültek. Egy Z generációkutatóval beszélgettünk arról, hogy mi jellemzi ezeknek a fiataloknak a fogyasztási szokásait, és mennyire hat rájuk a közösségi média ereje az egyes termékek kiválasztásánál.
Vloggervélemények
Dr. Bernschütz Máriától, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusától, Z generációkutatótól megtudtuk, hogy a Z generáció tagjait elsősorban a közösségi oldalakon érik el a hirdetések, ám 54%-uk már használ reklámblokkolókat. Mivel itthon 5,8 millió ember van fent Facebookon, ezért a Z generáció tagjai közül sokan elvándoroltak olyan közösségi oldalakra, ahol a szüleik, tanáraik nincsenek jelen, mint például a Snapchat és az Instagram.
„Tartalomfogyasztás szempontjából ez a generáció főként vlogokat néz, és a vloggerek, véleményvezérek ajánlásaira különösen fogékony. Mivel a vloggerek gyakran tesztelnek termékeket, és ezekről általában megmondják a pozitív mellett a negatív benyomásukat is, a fiatal generáció tagjai bíznak a véleményükben” – magyarázza a szakember.
Kép forrása: wwd.com
Most folyó Z generációkutatás alapján elmondható, hogy a fiatal követők igencsak érdekeltek a vloggerek mindennapjaiban, számukra ők példaképek. Így könnyen belátható, hogy a vloggereknek nagyon erős hatása van abban, hogy milyen ruhákat, beauty termékeket vásárolnak, illetve milyen márkákat követnek és szeretnek, hiszen nagyon bíznak ezekben az emberekben, így a trendeket is általában ők diktálják a számukra. A top 10 vloggernek ma már márkázott termékei is kaphatóak, vagy webshopon, vagy kereskedelmi egységen keresztül. Saját márkát hoztak létre és a célcsoportjuknak megfelelően pólót, táskát, tolltartót árulnak márkázva. A fiatalok keresik ezeket a termékeket, várják és kérik őket akár ajándékba is. A tizenévesek szülei is ismerik a vloggereket, hiszen a tinédzserek előszeretettel számolnak be a velük kapcsolatos „tudnivalókról”.
„A Z generációs fiatalokról az a tapasztalatom, hogy számukra fontosak a külsőségek, így nagyon odafigyelnek rá, milyen eszközöket, ruhákat és egyéb termékeket vásárolnak, hogy le ne maradjanak. Mivel nagyon tudatos a márkahasználata ezeknek a fiataloknak, nehéz dolga van a marketing szakembereknek, hogy a saját termékük használatára tudják biztatni őket. A fiatal videóbloggereknek is figyelniük kell arra, hogy úgy ajánlják ezeket, hogy az megfeleljen az ő közönségüknek, hiszen a »reklámszagot« messziről felismeri és elutasítja eme réteg” – mondja Bernschütz Mária.
Véleményvezérek a kisebb közösségekben
Kép forrása: businessoffashion.com
A jó kommunikációval megáldott Z generációs fiatalok közül a saját kisebb közösségükben is kerülnek ki véleményvezérek, akik hatnak a saját ismerőseikre, arra, hogy ők mit fogyasztanak.
„Van egy markáns aktív része a generációnak, ők a youtuberek, instagramerek, és a többség őket követi. De a fogyasztásra hat a markáns passzív réteg is, akik a tőlük megszerzett információt, az ő hatásukra vásárolt termékeket megosztják a saját közösségi oldalaikon, így továbbadják a véleményüket. Ugyanakkor ez a passzív réteg nem egységes, nem homogén. További kutatás témája lehetne, hogy mi az, amitől a passzívok is »aktivizálódnak«. Mellettük pedig van egy outsider réteg is, akik azért vannak fent a közösségi oldalakon, nehogy kimaradjanak valamiből, és ők is követik a markáns aktív és passzív rétegek szokásait” – fogalmaz a szakértő.
Globális nemzedék
Kép forrása: wsj.com
Bernschütz Máriát kérdeztük arról is, hogy a Z generáció a szórakoztató tartalmak fogyasztása terén szintén hasonló véleményvezérekre figyel-e.
„Mivel ők az első igazán globális nemzedék, ígyaz amerikai kultúr-hegemónia, ízlésdiktatúra hatása erősen befolyásolja öltözködésüket, belső értékeiket. Szinte az egész világon nagyon hasonló tartalmakat, például sorozatokat fogyasztanak, sőt, nagyjából még egy időben is, mivel ezek egyszerre kerülnek fel a világhálóra, és egyszerre érik őket eme hatások. Ezek a fiatalok órákat töltenek videojátékozássalis, és mivel ez ekkora közönséget érint, majdnem minden vloggernek, véleményvezérnek szükséges foglalkoznia gameplay-jel is, habár alapjában véve őket is érdekli. A szórakozás, az információszerzés módja más a fiatal generációnál, és ezt a szakembereknek is figyelembe kell venniük.”
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!