„A rendet a poroszos értékítélet egyenlőnek tekinti a kötelezettségek teljesítésével, a pontossággal, a kemény munkával és az őszinteséggel” – mondta Christina Röttgers, német kulturális szakértő, aki nemzetközi vállalatoknak segít megérteni a német gondolkodásmódot, hogy hatékonyan működjenek együtt velük.
Bármi is legyen a kifejezés valódi eredete, az „Ordnung muss sein” minden bizonnyal mélyen beleszövődött a német társadalom szövetébe. De érdekes, a németek maguk már nem sokat beszélnek erről, mert Röttgers szerint a hozzá kapcsolódó értékeket és szabályokat már internalizálták.
Senkinek nem kell beszélnie a szabályokról, mert feltételezik, hogy mindenki ismeri őket.
„A vízcsapból is rend folyik” – mondta a BBC újságírójának Joachim Krüger, a Brown Egyetem német pszichológia professzora. „Minden gyermek megtanulja ezt a mondást a szobája takarítása közben” – tette hozzá Röttgers. Olvass még a témában
„Az nem csoda, ha egy nő megtanul beszélni, de az igen, ha megtanul csendben maradni.” – 10 vicces idézet a történelem legnagyobb (női) koponyáitól
10 észbontó fejtörő, amin a barátaid is csak pislogni fognak
Lekörözöd egy egyetemi felvételiző tudását? Bizonyítsd be ezzel a kvízzel!
A tökéletes nyaralás hazugsága: amit az Instagramon szinte soha nem látunk
„Maguk a németek számára ez a mindennapi életük része. Nem gondolkodnak többet ezen, mint amennyit valaki a nyelvtanról gondolkodik, miközben beszél.”
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






