Az idő múlása ellen semmit nem tehetünk, de azt eldönthetjük, hogyan viseljük.
Definíció
A Google szerint méltósággal megöregedni azt jelenti, hogy „tudatosan és elfogadóan kezeljük az öregedés velejáró változásait, megőrizve önbecsülésünket és méltóságunkat az élet minden szakaszában.” Lehet, hogy én értelmezem rosszul, de az én olvasatomban ez annyit tesz, hogy dőljek hátra és ne tegyek semmit, miközben megy felettem az idő. Kösz, de inkább nem. Majd én eldöntöm, hogy mikor öregszem meg és még sokáig nem áll szándékomban.
A jelek
Én úgy vagyok vele, hogy mivel egész életünkben kétszer annyit – vagy még többet – dolgozunk, mint a férfiak (mert ránk marad minden házimunka és a gyereknevelés) nyilván hamarabb és jobban meglátszik rajtunk a kor. Az a legkevesebb, hogy mindezt kompenzálom egy kis plasztikával. És itt nem kell egyből a legdrasztikusabb arcfelvarrásra gondolni, egyelőre csak egy kis ajaktöltéssel, lézeres ránctalanítással vagy botoxszal operálok és tetszik a finom javulás. Ez már azt jelenti, hogy nem vagyok hajlandó méltósággal megöregedni? Nem baj. Olvass még a témában
Vége a pötty uralomnak? A 90-es évek színes csíkjai visszatérnek a divatba
Új életet kezdeni negyvenen túl – Most végre kiállsz magadért?
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
Sosem leszek már ugyanaz az ember, mint aki a balesetem előtt voltam
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






