Hogy nem vágunk bele a kalandba, mert azt hisszük, van még időnk. Hogy nem örülünk egy esős napnak, mert elvesztegetjük arra, hogy a napsütést várjuk. Hogy nem öleljük olyan szorosan a szeretteinket, mintha meg lennének számolva velük a perceink – pedig hát meg vannak.
Nem akarok közhelyeket puffogtatni, vagy semmitmondó motivációs idézetekkel dobálózni. Én is tudom, hogy az élet nem mindig szép, sőt néha kimondottan kegyetlen. Vannak napok, amik piszkosul tudnak fájni, és olyan is, hogy mi tényleg mindent, de mindent jól csináltunk, mégis egy óriási pofonba szaladunk bele, mert a sors minden, csak nem igazságos.
Ez is a része. Ez is az élet, amit élhetünk, és ez is jobb, mint nem élni az életet. Olvass még a témában
Nem attól félek, hogy megöregszem. Sőt, azt gondolom, megöregedni kiváltság, ami nem mindenkinek adatik meg. Örülök, hogy egyre mélyebbek a ráncaim, vagy hogy megjelentek az első ősz hajszálak? Hát maradjunk annyiban, hogy nem ugrálok tőlük a tükör előtt. De igyekszem nyitott és kíváncsi maradni. Igyekszem értékelni azt, amit az élettől eddig kaptam és kaphatok, és kihasználni minden napot, mert a legrémisztőbb számomra nem az, hogy megöregszem, hanem az, hogy elmegy mellettem az élet. Megöregedni meg szeretnék, ha volt miért – és csak rajtunk múlik, hogy lesz-e.
