Mancs, a sánta kiskutya
Világszerte híresek a magyar speciális mentőkutyák, közülük is kiemelkedett az utóbbi években Mancs, a miskolci mentőcsapat németjuhásza. Mancs 12 testvérével együtt látta meg a napvilágot, s fejlődési rendellenességgel született.
Egy ideig úgy tűnt sánta lesz, mivel egyik hátsó lábának csontfeje nem fejlődött ki rendesen. A kutyát azonban egy szíjkengyel segítségével sikerült meggyógyítani, amit felnőtt korában számtalanszor meghálált.
Igazán híressé az 1999-es izmiti földrengés tette, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, miután már 82 órája ott tartózkodott. Mancson kívül más kutya nem jelezte a gyermeket. Kiképzésének köszönhetően víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és halott embert is. Olvass még a témában
Így alakítottam át az otthonomat tavaszi oázissá – nekem ezek a tippek váltak be igazán
Melyik híres zseni gondolkodásmódja áll hozzád a legközelebb?
Így hajtogass pólót, nadrágot, alsóneműt – sokkal rendezettebb lesz a szekrény
Költséghatékony varázslat: 8 DIY dekorációs ötlet, amitől álomszép lesz a kerti lagzi
Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte. 2006-ban hunyt el tüdőgyulladásban, ekkor már tizenkét éves volt.
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünk6 ötlet az erkélyre, amitől nyaraláson fogod érezni magadA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






