Újra emelkedik a kórházba kerülők száma, ám ezúttal sok minden más

Újra emelkedik a kórházba kerülők száma, ám ezúttal sok minden más

Címlap / Hírek / Újra emelkedik a kórházba kerülők száma, ám ezúttal sok minden más / 2. oldal

Noha Magyarországon a helyzet most jelentősen jobb, mint az év elején volt, a hazai és a nemzetközi adatok is azt mutatják, hogy még nem vagyunk túl a víruson.

A gyermekek is nagyobb veszélyben vannak

A gyermekek szintén nagyobb arányban teszik ki a kórházi kezelésre szorulók számát, mint januárban, most a 18 éven aluliak kórházi ápolási aránya a rekordmagas.

Néhány államban, köztük Georgiában, Tennessee-ben, Dél-Karolinában és Louisiana államban a Covid-19-cel kórházba került gyermekek száma több mint kétszeresére nőtt az elmúlt héten – mutatják a szövetségi adatok.

Azt, hogy a járványt megállítani csak akkor tudjuk, ha a gyerekek is oltva lesznek, már több szakértő is hangsúlyozta itthon és külföldön is. Egyelőre azonban az oltóanyag csak a 12 éven fölüliek számára érhető el. A vakcinákon dolgozó kutatók sem tartják valószínűnek, hogy az év végénél előbb elegendő adat álljon a rendelkezésükre ahhoz, hogy az oltást a 12 éven aluli korosztály számára is engedélyeztethessék.

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»