Fontossági sorrend
Petráéknál most született meg az első gyermek, Helga. A nagyszülők természetesen nagyon lelkesek, bár a Petra anyósa kijelentette, hogy ő szívesen vigyáz Helgára akkor, ha hazaér a kedvenc sorozatára.
„Most erre mit mondjak? A férjem szégyenkezik miatta. Pedig neki aztán nem kellene. A kedves anyós biztosan nem kapja meg az unokáját, majd megy anyuékhoz, ha segítségre lesz szükségünk.”
A nagyszülőknek is engedni kell
Természetes, hogy mindenkinek megvannak az elképzelései arról, hogyan kell egy gyereket nevelni. Legtöbbször nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy mások másképp vélekednek erről a kérdésről, mint mi magunk. Én rájöttem, hogy az a jó megoldás, ha elfogadom, hogy a szüleim és a férjem szülei pontosan tudják, mit kell tenniük, hiszen ők is felelős szülőkként neveltek fel bennünket. Olvass még a témában
A következő szakmák idegesítővé tehetik a személyiségedet
Illegális, de senki sem perel: a képzés, ami rejtett költségekkel húzza le a diákjait
„Hiába vagyok jó abban, amit csinálok, ha ezt senki nem tudja” – Így vetetem magam komolyan nőként a karrieremben
„Félretenni nem tudok, hónapról hónapra élek és ebbe belekeseredtem.” Mikor hunyt ki benned a láng?
Az azonban nagyon fontos, hogy a nagyszülők is fogadják el, hogy nem mindenben követjük az ő nevelési elveiket.
Természetes, hogy az ő otthonukban lehetnek eltérő elvek, de valahogy mégis meg kell találni a közös nevezőt, hogy a gyermekek ne zavarodjanak össze, ne sérüljön az otthoni nevelés. Ezt egy nagyszülőnek is át kell látnia, és kicsit talán engednie kell abból, amit ő gondol.
Amikor egy gyermek megszületik, a szülei felelősek lesznek érte. Megalkotják a saját családjuk szabályait, felállítják azokat a nevelési elveket, amelyek mentén haladni szeretnének. Ezekbe az elvekbe be kell avatni a nagyszülőket is, ha azt szeretnék, hogy a gyermek életében következetesség legyen. Lehet, hogy ez együtt jár némi konfliktussal, de ezt fel kell vállalni, és meg kell oldani. Szerencse és szeretet kell ehhez, valamint nem kevés elfogadás.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






