A szobanövények jelentősrészt hozzájárulnak egy lakás hangulatához, hiszen öltöztetik, érdekessé, otthonossá teszik azt. De mi a helyzet akkor, ha éppenséggel nem túl világos a lakásunk, vagy akad olyan helyiségünk, ami kifejezetten árnyékosnak mondható? Természetesen ide is kerülhetnek szobanövények, csupán gondosan kell kiválasztanunk őket.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Vitorlavirág
A vitorlavirág nagyon hálás növény, megfelelő gondozás mellett sorra hozza az új leveleket, hajtásokat, és bizony a látványos virágokat is.
Félárnyékos, árnyékos helyet kedvel, emellett igényli a rendszeres, de közepes mennyiségű öntözést. Ne hagyjuk kiszáradni, ha túl kevés folyadékot kap, pillanatok alatt lekókadnak szépen erezett levelei.
Szereti a párás közeget, így akár a kicsit sötétebb fürdőszobában is tökéletesen fogja érezni magát.
Kukoricalevél
A kukoricalevél nem csupán árnyékos lakásba, kezdő virágtartók számára is tökéletes választás.
A teljesen egyszínű levelű növény igénytelenebb, így jobban viseli az árnyékos körülményeket, mint a látványosabb, csíkozott változat.
Utóbbival is lehet próbálkozni félárnyékos helyen, de az egyszínű kukoricalevél az árnyékban is garantáltan megél.