Kihívásokkal küzdve
Apám alig tudta elvégezni a nyolc általánost, annyira buta volt. Szakmunkásképzőbe ment és villanyszerelő lett, majd 35 éves korában látott egy műsort a tévében, amiből rájött, hogy nem buta, csak diszlexiás. (Az ő idejében még nem volt köztudatban ez a képességzavar.) Ma már 50 éves, van két diplomája, két sikeres cége és emellett órákat ad az egyetemen. Ha nem tudja meg véletlenül, hogy diszlexiás, apám a sírig azt hitte volna magáról, hogy ostoba.
Nagyi
Nagymamám, aki vidéken nőtt fel mélyszegénységben, ezért csak „négy elemit” végzett, mert dolgoznia kellett. 16 évesen házasodott, hat gyereket nevelt fel és a mai napig az mondja, hogy ő csak egy buta parasztasszony, pedig az egyik legokosabb ember, akit ismerek. Szuper műszaki érzéke van, megszereli a fűnyírót, a fűkaszát, a turmixgépet. Sosem tanult vezetni - jogsija sincs - mégis remekül bánik a traktorral. Ma már 82 éves, de imádja az új technológiát, szinte teljesen magától tanulta meg profin kezelni a számítógépet és az okostelefont. Elszomorodom, ha arra gondolok, mi lehetett volna belőle, ha más körülmények közé születik.
Olvass még a témában
Erőltetve
Volt egyetemi csoporttársam, aki mindig meg akarta dönteni a „leghosszabb részegségi” rekordját és volt, hogy hetekig nem józanodott ki. Sosem tanult, mert vagy ivott vagy csajozott, aztán bement és rendszeresen megírta az évfolyam legjobb vizsgáját. Azt mondta, nem érdekli az egyetem - órákra sem járt - csak a szülei erőltetik. Egy született zseni a szemem előtt élt funkcionális alkoholistaként.
A cikk folytatódik, lapozz!
