A lakatos felismerte a kulcsot
Elvittem a kulcsot egy idős lakatosmesterhez, alig nézett rá, már mondta: ez egy régi postafiók kulcsa. Ilyet a hetvenes-nyolcvanas években adtak ki a nagyobb postahivatalokban, bérelt fiókokhoz. Postafiók – mondta még egyszer, mintha ez magyarázna valamit, aminek semmi köze nem volt az általunk ismert nagyapai élethez, aki egész életében ugyanazt a postát használta a sarkon, ahol mindenki ismerte a nevét.
Álltam a lakatosbolt pultjánál, és arra gondoltam, hogy a nagyapámnak volt egy levelezése, amiről mi semmit nem tudtunk.
A postán persze senki nem emlékezett semmire, a fiókok rendszere is többször átalakult, a régi bérleti nyilvántartást pedig nem őrizték meg. Egy idősebb postás nénit sikerült elkapnunk, aki valamikor ott dolgozott, de ő is csak annyit tudott mondani, hogy a bérelt fiókokat sokszor olyanok tartották fenn, akik nem akarták, hogy a család lássa a leveleiket. Nem firtattuk tovább, mert éreztük, hogy ez már nem a mi kérdésünk, hanem egy olyan térbe nyúlna bele, ahol nagyapámnak joga volt titkot tartani.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
