Az abszolút befutó
Végül az abszolút befutó nálam a mosó- és a szárítótojás lett. Nagyon szimpatikus volt, hogy a termék újrahasznosított anyagból készült, könnyen utántölthető, hihetetlen olcsóvá tehető vele a mosás, és persze teljesen allergénmentes, vegán, valamint környezetbarát. Az i-re a pontot azt tette fel, hogy végtelenül leegyszerűsíti a mosást.
Néhány havonta ránézek, kell-e beletennem fehér golyócskákat (amikből egyébként rengeteget kaptam a kezdőcsomagban), ezen kívül semmi dolgom nincsen vele. Nem kell semmit mérni, öntögetni és persze takarítani, amit nem sikerült betennem a dobba. Annyira megszerettem, hogy már a nyaralásra is elkísért minket. Illatosak lettek tőle a ruhák, de nem annyira, mint ahogy elvártam volna.
Ezt a problémát azonban a szárítótojás orvosolta. Utóbbit magában is lehet használni: segít, hogy a ruhák ne gyűrődjenek össze a szárítóban, valamint felgyorsítja magát a folyamatot. A belsejébe pedig bele lehet tenni egy-egy illatrudat, ezzel is kiváltva a mosóparfümöket és az öblítőket. Olvass még a témában
Így száríts gyorsan ruhákat télen: beltéri trükkök, amik napfény nélkül is működnek
5 bútor elrendezési hiba, amitől a szoba aránytalannak tűnik – a tervezők falra másznak tőlük
A mediterrán életem, amihez el sem kellett költöznöm Magyarországról
7 virág, amit áprilisban érdemes elültetni – és már nyár elején virágba borítják a kerted

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






