A felismerés
Én mindig utáltam a gyerekeket, aztán elmentem terápiára és ott kiderült, hogy azért triggerel engem a „gyengéd nevelés”, mert engem vertek, megaláztak és üvöltöttek velem kiskoromban. Irigy voltam rájuk, a gyerekeket utáltam azért, amiért nekik megadatott az a trauma-mentes gyerekkor, ami nekem nem. A „rehabilitációm” olyan jól sikerült, hogy ma már neurodivergens gyerekekkel foglalkozom.
Magamba nézve
Világéletemben idegesítettek a gyerekek, aztán rájöttem, hogy olyan dolgokat várok el tőlük, amikkel sok felnőtt – többek között én magam is – küszködik. Olyan dolgokra gondolok, mint az indulatkezelés, érzelmi reguláció vagy empátia.
Most már látom, hogy amikor hangoskodó gyerekek között vagyok és én is duzzogok meg puffogok – hogy miért kell őket elviselnem – akkor semmivel sem vagyok jobb, mint a hisztis kölykök. Sőt, rosszabb vagyok, mert én már felnőttem és lehetne több eszem. Olvass még a témában
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
Az örök panaszkodók, a kapcsolati drámázók és az életmódguruk: emberek, akiknek nem adok többé teret az életemben
„Csak egyetlen százaléknyit akartam visszakapni a szingli barátnőim szabadságából” – így emészti fel a nőket az anyaság
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
