Ha ezt olvasnák a fiatalok, megszeretnék a könyveket: 5 mű, amit kötelezővé tennék

Ha ezt olvasnák a fiatalok, megszeretnék a könyveket: 5 mű, amit kötelezővé tennék

Címlap / Életmód / Család / Ha ezt olvasnák a fiatalok, megszeretnék a könyveket: 5 mű, amit kötelezővé tennék

A kötelező olvasmányok sora mindig is pánikot keltett a gyerekekben, még az én időmben is. A mostani gyerekek sokkal kevesebbet olvasnak, mint régen, ennek sok oka van, hibáztathatjuk a kütyüket, a szülőket, de sajnos az irodalmi művek sem hozzák közelebb az olvasás szeretetét a gyerekekhez.

Már alsóban is elég érdekes a lista (például harmadikban a Keménykalap és krumpliorr elég meredek), de most főleg a felsős, középiskolás korosztályról szeretnék szólni. Először is szeretném leszögezni, hogy Homérosz Odüsszeiája életem egyik legfordulatosabb olvasmánya volt, imádtam, de sok mindent nem értettem belőle akkor, amikor először olvastam. Gyerekként számomra túl régies és nehezen érthető volt a nyelvezete, mire két mondat végére jutottam, az első mondanivalóját már el is felejtettem.

Aztán a főiskolai tanulmányaim során újra előkerült, és teljesen más szemmel tekintettem rá. Szóval nincs bajom az Odüsszeiával, csak épp azt gondolom, hogy nem biztos, hogy egy kilencedikes gimnazista ebből, vagy Boccaccio Dekameronjából vagy Szophoklész Antigonéjából ismeri majd meg a világ működését és kap választ a kérdéseire.

Azt sem gondolom, hogy ezektől az irodalmi művektől majd jobban szeret olvasni, és hirtelen nem gondolja azt, hogy az egész egy nagy csapda, amibe a tanárok akarják ejteni a sok-sok gyereket. Nyilván erről szó sincs, de sok minden kellene ahhoz, hogy a kötelező olvasmányok listája változzon. 

Íme, az én válogatásom olyan irodalmi művekből, amelyeket kötelezővé tennék.

1. Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 1-2. (Corvina Kiadó, 2012 és 2013)

Az irodalomkönyvekben idealizált életutak rajzolódnak ki előttünk. A költők szerelmi életéről nem sokat olvashatunk, maximum a múzsáikról, a legfontosabb kapcsolataikról, házasságaikról. Ám a kép egyáltalán nem ilyen egyértelmű, sokkal árnyaltabb. Nyáry Krisztián kétkötetes művéből a száraz adatok mögé leshetünk, és megláthatjuk azt az embert, aki a nagy költő vagy író mögött rejtőzik.

Ady, Radnóti, Krúdy, Petőfi, Benedek Elek vagy Szabó Magda éppúgy szereplői a történeteknek, mint Déry Tibor, Vas István és Csokonai. A pikáns szerelmi történetek nemcsak a művészeket mutatják meg közelről, hanem a kort is, amelyben éltek.

2. Ezentúl lesz banán! – Novellák a rendszerváltásról (Tilos az Á Kiadó, 2019)

Már több, mint harminc év telt el a rendszerváltás óta, de még mindig valami misztikus izére gondolnak a fiatalok, ha szóba kerül a szülők gyerekkora. Csak a retrojátékok és a Kojak-nyalóka hozza kicsit közelebb. Ez így nincs jól.

Az Ezentúl lesz banán! egy olyan novelláskötet, amelyben tizenöt kortárs szerző beszél arról, mit éltek meg és át a nyolcvanas évek végén. Mivel mindenki másképp látja és élte át ezt az időszakot, nagyon izgalmas kötet született.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»