Egy kapcsolat alapja a bizalom, egy kapcsolat alapja az őszinteség – mindenhol ezt halljuk, de vajon mit is jelent mindez a gyakorlatban? Tényleg mindent meg kell osztanunk a másikkal, vagy van, amit jobb, ha megtartunk magunknak? Utánajártunk, mit mond a kérdésről a tudomány!
Őszinteség, mindenek felett
Még 2010-ben Lackenbauer, Campbell, Rubin, Fletcher, G. J. O., és Troister végzett egy vizsgálatot, amiben párok egyik tagját arra kérték meg, hogy írja le, hogyan látja a másikat. Ezt a leírást a kutatók később manipulálták és pontossá vagy pontatlanná tették, valamint a kapcsolat szempontjából elfogulttá vagy kevéssé elfogulttá írták át.
A végeredményt ez után (természetesen saját szerepükről nem szólva) megmutatták az eredeti szöveget író résztvevő partnerének, és arra kérték, hogy döntse el, szerinte pontos-e a leírás, majd mondja el ő is, hogy mennyire látja pozitívan a kapcsolatuk jövőjét.
A kutatók azt találták, hogy amikor a leírás pontos volt – vagyis úgy tűnt, hogy őszinte visszajelzést kaptak – a résztvevők pozitívabban látták a kapcsolat jövőjét, mint akkor, amikor a leírás pontatlan volt.
Az őszinteséget tehát a partnerek nem csak felismerik és értékelik, de valószínűbbnek tartják azt is, hogy tovább tudnak életben tartani egy kapcsolatot, amiben a másik nem ferdíti el az igazságot.
A hazugság fáj
Egy 2004-es, Kaplar és Gordon által jegyzett vizsgálat azt találta, hogy a hazugság hosszabb távon is befolyásolhatja egy kapcsolat alakulását, és még a kibeszélt, látszólag megbocsájtott hazugságok is feszültséget kelthetnek a partnerekben, akik másként is fognak tekinteni a lódításra.
Forrás: AlessandroBiascioli/depositphotos.com
A kutatók vizsgálatukban arra kérték a párok egyik tagját, hogy írjon le egy esetet, amikor hazudott a párjának, és azt is mondja el, miért tette. A páros másik tagját arra kérték meg, hogy írjon le egy olyan helyzetet, amikor neki hazudott a párja, és mondja el, hogy szerinte miért tette.
Az eredmények azt mutatták, hogy míg az, aki hazudott, viszonylag könnyen meg tudta indokolni a tettét, meg tudta magyarázni, hogy a kapcsolat érdekében cselekedett, addig a másik fél úgy látta, hogy inkább önző érdekek motiválták, és kevésbé tekintette megbocsájthatónak vagy lényegtelennek az esetet. A hazugság tehát mélyebb sebet ejt abban, akinek hazudtak, és bár egy ilyen esemény a kapcsolat egy nehezebb időszaka lehet mindkét félnek, később visszatekintve nem egyformán értékelik a helyzetet, ez az ellentét pedig hosszú távon is feszültségeket teremthet kettőjük között.
Van, amit jobb megtartani magadnak?
Az őszinteség fontos, hazudni rossz dolog – rendben, ezt a tudomány is megerősítette, de még mindig nem tudjuk, hogy vajon tényleg érdemes-e mindent elmondanunk, amit gondolunk, vagy jobb, ha vannak dolgok, amiket megtartunk magunknak?
A szakemberek szerint érdemes mérlegelni azokat az információkat, amelyek fölöslegesen kelthetnek túl nagy feszültséget.
Dr. Lisa Hochberges szexológus szerint például őszintén a partnered szemébe mondani, hogy nem ő a legjobb szerető, akivel valaha dolgod volt, csak még több stresszt okoz, ami szintén nem segít az együttléteken.
Az őszinteség persze fontos, de inkább beszélj vele arról, mit tehetne, hogy neked még jobb legyen a szex, és ne azt mondd, hogy bezzeg X vagy Y mennyivel jobban csinálta.
Érdemes óvatosnak lenni akkor is, ha tudod, hogy egy családtagod esetleg nincs teljesen oda a párodért, vagy fordítva: ez a helyzet ugyanis idővel megváltozhat, de legalábbis mindenki tud uralkodni magán annyira, hogy egy asztalhoz üljetek karácsonykor. Ha viszont kiteríted a kártyákat, az ellentét elmérgesedhet, ráadásul annak a valószínűsége is csökken, hogy a felek valaha is megkedvelik egymást.
Hacsak a párodra nincs valamiféle hatása vagy következménye, akkor a barátaid által veled megosztott titkokat sem érdemes elmondanod a párodnak – elvégre oka van annak, hogy neked, és nem nektek mondták el azokat.
A saját, privát életed
Végül, de nem utolsó sorban a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy bár nem egészséges titkokat tartani, az sem segíti egy boldog kapcsolat alakulását, ha úgy érzed, a napod minden percéről beszámolási kötelességgel tartozol a párodnak. Vettél a saját pénzedből egy új pár cipőt? Valaki flörtölni próbált veled egy kávézóban? Banán helyett most áfonyát raktál a reggeli zabkásádba és délután végre kipróbáltad az új nyomtatót a munkahelyeden?
Ha valamit szeretnél megosztani a pároddal, tedd azt, de ne feledd, hogy bár egységet alkottok, mindketten önálló emberek vagytok, önálló élettel. Aminek nincs hatása a közös életetekre, azt akár megtarthatod magadnak is, és ugyanez igaz a párodra is. Ne feledd, hogy a nap végén beszélgetni jó, de jelentési kötelességetek nincs egymás felé.