Kiből lesz áldozat?
De most térjünk vissza az áldozat típusú személyiséghez, akik telis-tele vannak komplexusokkal. A komplexusok a lelki élet fókuszai, csomópontja, mindig érzelem fűződik hozzájuk. A komplexus többnyire akkor kattan be, ha a benne rögzült élettémát vagy tapasztalatot megszólítják. Tehát ha megint hasonló tapasztalatot élünk át, vagy ha újra megjelenik a komplexushoz fűződő érzés vagy kép. A magányosság érzése egy tipikusan semmibevétel-komplexusos nőben akkor is felélesztheti ezt a lelki zavart, ha nincs ott senki, aki éppen semmibe vehetné.
A komplexust tehát emóció vagy információ reaktiválhatja. Ez többnyire valamilyen kapcsolati élménnyel függ össze, amelyben a komplexusélmény aspektusai újjáélednek.
Szinte minden esetben fiatal gyermekkori élmény az, amely kiváltja ezt a jellegzetes szorongást. Bizonyított, hogy egy nehéz gyermekkort megélt ember sokkal könnyebben válik áldozattá. Gyermekkorát erősen meghatározták a tekintélyek, bűntudatot ruháztak rá és korán megtanulta, hogy a többi ember fontosabb mint ő.
Az áldozatiság nem csak párkapcsolataikban, hanem minden más emberi viszonyukban fellelhető. A saját érdekeiket semmibe veszik, hogy a felettük álló személy kedvére tegyenek. Ennek okai összetettek, de a legtöbbször a szankciók (harag, agresszió, megszégyenítés) elleni védekezés miatt cselekszenek így. Olvass még a témában
Az áldozat típusú emberekre jellemző, hogy bűnnek tartják a haragfantáziát, amely egyébként képes lenne oldani a szorongásaikat. Tehát gondolni sem mernek arra, hogy ellenszegüljenek önmaguk védelme érdekében. A haragfantáziák többé-kevésbé vizuálisan megjelenő képsorok, imaginációk, olykor egész történetek, lelki szemünk előtt lejátszódó filmek. A haragfantáziákban visszaemlékezünk egy számunkra kedvezőtlen szituációra és gondolatban megengedjük magunknak, hogy elképzeljük, mit szeretnénk most úgy istenigazából tenni. Ez javarészt nem valami szalonképes, ezért nyomon követi a kognitív értékelés. Ha például első dühömben azt mondom: „a legszívesebben meggyilkolnám” ezt a gondolatot hamar elvetem, hiszen a kivitelezéséről szó sem lehet.
Összetett kognitív és imaginatív folyamat indul be: van egy haragfantáziám, amelyet szeretnék megvalósítani, elképzelem, hogy utána jobban érezném magam, elégtételt éreznék, az önbecsülésem helyreállna. De azt is elképzelem, mit váltana ki másokból, ha megvalósítanám haragfantáziámat, milyen büntetésre kell számítanom, mennyi megtorlásra, bosszúra — és aztán felülvizsgálom haragfantáziámat. Ez a folyamat addig tart, míg egy ponton viszonylag biztosra nem vehetem, hogy haragfantáziám valóra váltása nem jár túl sok bajjal, vagy talán már nem is kell a tettek mezejére lépnem, mert az imaginációs munka lecsillapított, önbecsülésemet is helyreállította. A következő hasonló helyzetben pedig automatikusan erre a cselekvésre cserélhetem a korábbit. A haragfantázia tehát egy olyan terület, ahol öntudatlanul is kreatívak vagyunk.
