Miért a rossz emlékeinkre emlékszünk jobban?

A mai napig eszedbe jut, amikor belesültél a versbe a szavalóversenyen? Vagy amikor az első főnököd leteremtett a kollégáid előtt? Élénken él benned, amikor évtizedekkel ezelőtt az első szerelmeddel szakítottatok? Mindenkinek vannak olyan helyzetek az életében, amiket legszívesebben örökre elfelejtene, az agya mégis visszaidézi a legapróbb részletekig. Miért van az, hogy életünk legkellemetlenebb és legfájdalmasabb pillanatai sokkal élénkebben megmaradnak bennünk, mint a jó emlékek?

A kritikára szintén jobban emlékszünk, mint a dicséretre, ahogy a rossz hírekre is a jó hírekkel ellentétben. Ennek oka az, hogy a negatív események mélyebb nyomot hagynak az agyunkban, mint a pozitívak. Ezt a jelenséget a pszichológusok „negatív elfogultságnak” nevezik, és ez hatással van döntéseinkre, viselkedésünkre és kapcsolatainkra.

A negatív elfogultság miatt van az is, hogy egy első rossz benyomást miért olyan nehéz visszafordítani, illetve múltbéli traumáinkat feldolgozni.

A negatív impressziókat hamarabb észrevesszük és agyunk élénkebben is emlékszik rájuk, mint a pozitívakra.

Az okot – mint annyi minden másnál a viselkedéstanban – az evolúcióban kell keresnünk. Az ugyanis, hogy a rossz dolgokra jobban figyeljünk és emlékezzünk, a túlélésünket szolgálta. Akkoriban a veszély és bármilyen fenyegetés élet-halál kérdése volt, és azok az egyedek, akik ezekre jobban odafigyeltek, nagyobb eséllyel maradtak életben és ezáltal nagyobb eséllyel is örökítették tovább génjeiket. A „negatív elfogultság” tehát mindössze egy olyan jelenség, amivel az agyunk vigyáz ránk.

És ez már egészen kiskorunkban megfigyelhető. A babák még jobban figyelnek a pozitív arckifejezésre és hanghordozásra, de az átállás már egyéves koruk előtt elkezdődik, onnantól ugyanis agyuk bizonyítottan élénkebben reagál a negatív stimulációra.