Rengetegen vannak, akik az elmúlt hónapokban elveszítették az állásukat, vagy a túlélésért küzdenek. Mégis fontosnak tartom, hogy észben tartsuk: az, ha munkát kapunk, nem adomány, hanem üzlet, amin mindkét fél nyer.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni
Volt olyan munkám, ami emiatt úszott el – egy partnerem, akivel korábban is dolgoztam együtt, és akitől hosszabb távon is remélhettem megrendeléseket, halálosan megsértődött, amikor több órányi egyeztetés után megkértem, hogy beszéljünk az árakról is, mielőtt újra átutazok a város másik felébe egy két órás megbeszélésre.
Duzzogva mondott egy árat, amire én udvariasan nemet mondtam, ő pedig kijelentette, hogy soha többé nem fog velem dolgozni „ezek után”. Akkor vált számomra világossá, hogy mindig lesznek, akik úgy érzik, szívességet tesznek nekem azzal, hogy kifizetik a munkámat. De akkor tanultam meg azt is, hogy magam is jobban járok, ha ezeket az együttműködéseket kerülöm.
Eleinte ijesztő volt, de innentől kezdve elkezdtem magasabb árat kérni – olyat, amiért valóban szívesen, lelkesen ülök le dolgozni.
Elkezdtem válogatni a megbízóim között. Úgy mentem megbeszélésekre, hogy nem csak engem interjúztatnak, én is döntő helyzetben vagyok. Eldöntöm, hogy akarok-e dolgozni a megrendelővel. Amikor az igényeimről volt szó, őszinte voltam, és nyíltan megmondtam azt is, mit és mikorra tudok megcsinálni.
Ezért cserébe persze nekem is bele kellett tenni a magamét a mérleg másik serpenyőjébe. Garantálnom kellett, hogy az elvállalt munka mindig időben megérkezik, hogy minőségi tartalmat adok ki a kezemből.
