Az ezotéria oldaláról nézve
Amikor valakinek asztrológiai szempontból elemzik a személyiségét, akkor messze nem csak azt veszik figyelembe, mi a horoszkópja vagy az aszcendense. Nagyban hozzájárulnak a kialakult tulajdonságokhoz a különböző fényszögek és a bolygóállások.
A Szaturnusz 29 év alatt kerüli meg a Napot, tehát kb. 7 év kell ahhoz, hogy 90°-os fényszöget zárjon be a kezdeti ponttal. A 90°-nak az asztrológiában mindig tanító jelleget tulajdonítanak, és általában hullámvölgyeket hordoz magában.
Gyakoriak a sorsszerű változások, kihívások, ami természetesen nem kizárólag azt jelenti, hogy felül fogod vizsgálni a párkapcsolatodat, de bizony erről is szó lehet.
Akár az ezotériára hagyatkozol, akár az észérveknek hiszel, az biztos, hogy egy kapcsolaton folyamatosan dolgozni kell. A hazai statisztikák alapján nem csak a hetedik évfordulónak van döntő súlya, hanem a kerek évfordulóknak, mint a tizediknek és a tizenötödiknek is, ami megerősíti azt, hogy amint elkezdünk gondolkozni a múló éveken, inkább a negatívumokra hagyatkozunk. De nem kell ennek így lennie! A rossz szokások, párkapcsolati nehézségek nem egyik pillanatról a másikra alakulnak ki, tenni lehet és kell is azért, hogy ne csak az évfordulók során mérlegeljétek, jól érzitek-e magatok együtt. Olvass még a témában
Gyorsteszt: Áldás vagy átok veled együttélni?
„A mai férfiak mindent a nőktől várnak el” – Férfiak a hercegnő-korszakukban
„Már megint nem pakolta be a mosogatógépet” – Mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt félreléptél?
„Abszolút figyelmen kívül hagyta minden kérésem” – Ha már háromszor kértél valamit a pasidtól hiába, akkor sajnos nem törődik veled
Képek forrása: michaeljung/Depositphotos.com, SolominViktor/Depositphotos.com
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünk5 ok, amiért az emberek félnek újra szerelembe esniA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






