Miért kell megmagyaráznom, hogy többet akarok a gyerekemmel lenni?

Miért kell megmagyaráznom, hogy többet akarok a gyerekemmel lenni?

Címlap / Életmód / Család / Miért kell megmagyaráznom, hogy többet akarok a gyerekemmel lenni?

Ahogy mindenben, úgy ebben is igyekeztem az arany középúton maradni, de úgy vettem észre, hogy sokan még ezt is számon kérik tőlem. Persze azt már régen megtanultam, hogy egy dolog számít igazán: amit mi jónak gondolunk, az jó lesz a gyermekünknek is, mert mi ismerjük őt a legjobban. De akkor mások szerint miért ekkora tragédia, hogy többet időt akarok vele tölteni?

Bölcsi vagy nem bölcsi? Ez itt a kérdés!

Amikor éppen csak betöltötte az első évét a kislányom, az egyik közeli ismerősöm bölcsődébe adta a hasonló korú kisfiát. Sokat beszélgettünk erről, és úgy éreztem, számára ez igazi könnyebbség. Valóban más típusúak voltak a gyermekeink, és az övé sok szempontból jobban igényelte a gyerektársaságot – de igazából az anyukának nem is volt más választása, mert abban az országban, ahol ők élnek, legfeljebb egy évet tudott anyagi támogatás mellett otthon maradni a kicsivel.

Az első néhány nehéz hónap után érezhetően felszabadult, hiszen ismét visszatért az élete a régi kerékvágásba, amit még meg is irigyeltem. Ám nem tudtam volna elképzelni, hogy minden hétköznapi nehézség ellenére bölcsibe adjam a kislányom, és nem is voltam erre rászorulva. 

Eltelt egy kis idő, úgy két éves lehetett a gyermekem, amikor ismét tanévkezdés következett, és egy másik ismerőstől megint csak megkaptuk, hogy miért nem adjuk bölcsődébe a gyerekünket, mert „ott sokkal jobb neki”.

Ő úgy látta, hogy a saját gyermeke rengeteget fejlődött a bölcsődében és számos olyan dolgot meg tudott csinálni pár hónap után, amit korábban nem.

Nos, ez cáfolhatatlan tény volt és nem is akartam vele vitatkozni, ennek ellenére sem éreztem úgy, hogy rosszat teszek a gyerekemmel csak azért, mert kétéves korában szeretném, ha inkább családi közegben töltené az ideje legjavát. Azzal meg főleg nem ártok neki, ha bizonyos dolgokat kicsit később tanul meg, akkor, amikor majd valóban szüksége lesz rá.

A gyereknevelést illetően nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert szükség esetén a nagyszülőkre mindig tudtam számítani, nyaranta pedig egy bébiszitter is besegített, amikor felhalmozódott a munkám. De az igénybevett felügyelet sosem volt kényszer, mindig opcionálisan tudtuk választani, semmit sem kellett erőltetni. Talán emiatt is volt az, hogy a bölcsődére egyfajta szükséges rosszként tekintettem, ami mellett gyakran muszájból kell döntenie a szülőknek. Ettől az én szememben ők nem rossz szülők, de azok sem azok, akik felismerik, hogy számukra ez a legjobb választás.

A korábban említett édesanyán is azt láttam, hogy számára felüdülés volt a bölcsőde választása, mert neki az átlagosnál is erősebb vágya volt az, hogy amennyire lehetséges, visszakapja az uralmát az élete felett. Bár megtehette volna, nem vitte haza a gyermekét korábban, inkább élvezte a felszabadult órákat.

Tudok vele azonosulni? Nem igazán. Elítélem? Dehogy! Biztos, hogy nem mindenki pendül ugyanannyira egy húron a gyermekével, és a felől sincsenek kétségeim, hogy időnként jobb az intézményben a gyerekeknek – legalábbis sokkal jobb, mint egy állandóan feszült, türelmetlen, kétségek közt vergődő anyával lenni.

Kép: diego_cervo/depositphotos.com

Akkor most ki nevelje a gyereket?

Érdekes, mennyire másként gondolkozunk ezekről a kérdésekről. Egy háromgyermekes anyukával beszélgettem néhány hónapja – én persze pont a kislányom nélkül voltam, a heti két „kimenőm” egyikét töltöttem, edzésről igyekeztem hazafelé. Ez az anyuka éppen azt ecsetelte nekem, hogy „ő bizony nem azért szült, hogy mások neveljék a gyerekét” – ezzel a mondattal a saját anyukájára célzott, aki már többször felajánlotta, hogy legalább egy-egy unokát vigyen fel hozzá, hadd pihenjen egy kicsit, amíg ő vigyáz rájuk.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást