A megújuló Hold
A termékenység és a folyamatos megújulás másik jelképe a Hold, mivel folyamatosan lefogy, majd újra nagy lesz. Elképzelhető, hogy azért hozhatták párhuzamba a nyulat a Holddal, mint termékenységi megfelelővel, mivel éjjeli állat, vagyis akkor él, amikor a Hold is.
De ugyanennek a kapcsolatnak a magyarázatára akad olyan elmélet is, miszerint a Hold Húsvétkor látott képében egy nyúl vonásait vélték felfedezni, és emiatt vonták össze a két dolgot. A kínai és a buddhista hiedelmek szerint pedig a nyúl egyszerűen a Holdon él.
Varázslatos istennők
Az ősi germán istennő, Ostara a mondák szerint megharagudott a nyúlra, ami akkor még madár volt, és haragjában elátkozta és hosszú fülű, négylábú állattá változtatta.
Egy másik istennőről, az angolszász Eostre holdistennőről (akit gyakran nyúl képében ábrázoltak) az a történet híresült el, hogy egyszer egy mezőn talált egy sebzett madarat, akinek egyedül úgy tudott segíteni, ha nyúllá változtatta. Az állat megőrizte azonban tojásrakó képességét, és színes, díszes tojásokkal köszönte meg az istennő tettét.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






