48 évesen mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen hosszú az élete: dohányzott már 15 éves kora óta, hétvégente menetrendszerűen lerészegedett…
48 évesen mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen hosszú az élete: dohányzott már 15 éves kora óta, hétvégente menetrendszerűen lerészegedett, tömte magába a zsírtól tocsogó sülteket, kávéval és energia-itallal ébredt, vakmerően vezetett, állandóan idegeskedett, és ha valaki szólni, mert érte gúnyosan letorkollta:
– Én jó géneket örököltem. Apám is ugyanígy élt, mégis 95 évesen halt meg.
Aztán egy verőfényes tavaszi reggelen szokatlanul nehezen ébredt: alig volt ereje kikapcsolni az egyre hangosabban sikoltozó ébresztőórát.
„Nem kellett volna hajnalig fenn maradnom” – futott át az agyán, miközben próbált felülni az ágyban- mindhiába, bal oldala nem engedelmeskedett. Jobb kezével megtapogatta bal arcfelét: jeges rémület szorította ökölbe a mellkasát, nem érzett semmit. Alig tudott úrrá lenni a rátörő pánikon.
„Nyugalom. Itt a telefon, azonnal hívj segítséget” – parancsolt magának. Felhívta a volt feleségét, akinél szerencsére még volt kulcs a lakásához, alig tudta mondattá formálni a szavakat. Egy óra múlva már a CT-ben feküdt, és azért imádkozott, hogy most az egyszer élje túl. Hónapokig tartott a felépülése. Újra kellett tanulnia mindent: ülni, enni, járni, fogni – élni.
49 évesen mindent megtett annak érdekében, hogy hosszú legyen az élete: letette a cigit, elfeledte az alkoholt, zöldségeken, sovány húsokon élt, gyógyteákat ivott, taxival járt, és olyan mérhetetlen nyugalommal szemlélte a világot, mint aki biztos a dolgában: örökölt gének ide vagy oda, mindenkinek sokat kell tennie azért, hogy sokáig élvezhesse a mindennapok szépségét.