48 évesen mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen hosszú az élete: dohányzott már 15 éves kora óta, hétvégente menetrendszerűen lerészegedett, tömte magába a zsírtól tocsogó sülteket, kávéval és energia-itallal ébredt, vakmerően vezetett, állandóan idegeskedett, és ha valaki szólni, mert érte gúnyosan letorkollta:
– Én jó géneket örököltem. Apám is ugyanígy élt, mégis 95 évesen halt meg.
Aztán egy verőfényes tavaszi reggelen szokatlanul nehezen ébredt: alig volt ereje kikapcsolni az egyre hangosabban sikoltozó ébresztőórát. Olvass még a témában
A lányom 7 évesen kezdte az iskolát, és ma hálás vagyok ezért a döntésért
„Azzal kezdte, hogy ne szóljak erről az üzenetről” – Amikor a barátnő férje nyomulni kezd
Salsa és bachata – Ezt tanultam a kapcsolódás művészetéről a táncparketten
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
„Nem kellett volna hajnalig fenn maradnom” – futott át az agyán, miközben próbált felülni az ágyban- mindhiába, bal oldala nem engedelmeskedett. Jobb kezével megtapogatta bal arcfelét: jeges rémület szorította ökölbe a mellkasát, nem érzett semmit. Alig tudott úrrá lenni a rátörő pánikon.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






