A komfortzóna jó dolog. Azoknak, akik folyamatosan kilépkednek belőle, csak azt tudom mondani, hogy az embernek kell a nyugalom… néha. Ahogy a tapasztalás, tanulás is, hiszen ingerszegény környezetben nem fejlődik semmi és senki.
A két véglet
Aki mindig a komfortzónán belül éli életét, egy idő után azt veszi észre, hogy onnan irigykedik a többi, céljait megvalósító emberre, élete az ingerek hiánya miatt elsivárosodott.
Egyedül a komfortzónán kívül találsz új ingert, azaz tanulhatsz. Bármit is.
Viszont meg kell becsülnöd a komfortzóna által adott biztonságérzetet is, hiszen csak ezek között a körülmények között vagy képes a tanult információt nyugodtan, átgondolva, helyesen feldolgozni, ezek után pedig kipihenni magad.
Aki folyamatosan a komfortzónán kívül éli életét, az a mentális egészségével játszik, méghozzá lutrit. Őket nevezik az átlagemberek bolondnak, vagy adrenalinfüggőnek.
Amikor külső hatásra lépsz ki a komfortzónádból
A hétköznapi életben ebből adódik a legtöbb probléma. Képesnek kell lenni arra, hogy bízzunk annyira, hogy az embereket beengedjünk komfortzónánkba.
De arra is képesnek kell lennünk, hogy megtanulnunk megvédeni ezt a bázist.
A komfortzónából való kényszerű kilépést leggyakrabban a veszteségek okozzák, legyen az akár egy haláleset, a munkahely elvesztése, vagy egy válás (vagy a legnagyobb probléma, egy háború).
Ilyenkor kénytelenek vagyunk ingoványos, számunkra nem ismert terepre lépni, és ott életben, felszínen maradni.
Ilyenkor csak a helyzethez való alkalmazkodással lehet visszajutni a – tapasztalatok által kibővült – komfortzónába.
Darwin igen helyesen mondta azt, hogy:
„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”
A lélek otthona
Addig ne lépj ki a komfortzónádból, míg ott nincs viszonylagos rend, rendszer. Hiszen ez a hely olyan, mint az otthonod.
A kintről hozott szerzeményt hazaviszed, csinosítgatod, praktikussá teszed vele a „bázisodat”.
A komfortzóna az a hely, ahol nincs értelme az időnek, hiszen minden lelki tapasztalást fel kell tudni dolgozni, aminek hossza, minősége egyénenként változik, ahogy az ingerek minősége és mennyisége is mindenkinél más.
A komfortzónán kívül van a tanulási zóna, ami tele van ingerekkel. A tanulási zónán kívül van a pánikzóna, ahol már annyi, olyan minőségű inger éri az embert, amit veszélyesnek minősíthet.
Ez a hely az, ahol a ló túloldalára estünk, és mentális betegségeket szerezhetünk be magunknak – ha nem lépünk gyorsan vissza megpihenni a komfortzóna biztonságába.
Az adrenalinfüggők
Ők azok, akik csak akkor érzik, hogy élnek, ha mindig újabb, egyre nagyobb és nagyobb ingerek érik őket. Tehát, már a pánikzónát is átlépték.
Ennek a létnek több csapdája is van, melyek közül az egyik az, hogy, már csak az adrenalin okozta mámorra kíváncsiak, a tanultakra nem – az egy melléktermék.
Egy idő után pedig már nincs olyan nagy inger, ami lázba hozná őket. A számunkra átlagos élet, az élet teljes elszürkülését hozza magával, ami rövid időn belül komoly depresszióhoz vezet.
Az adrenalinfüggőség betegség, ami a saját és a többi ember életének veszélyeztetése egyben. Éppen abban rejlik veszélyessége, hogy a „drogot” a szervezet termeli, így igen nehéz ezt megvonni.
A divatos szólam
„Boldogtalan vagy? Lépj ki a komfortzónából!”
Mérlegelni kell azt, hogy miért érezzük kényelmetlennek komfortzónánkat. Ugyanis lehet, hogy nem azért, mert nem ér minket elég inger, nem szerzünk tapasztalatot, hanem azért mert túl nagy falat volt az előző komfortzónán kívüli tapasztalat.
Nincs feldolgozva, nem érezzük azt, hogy mennyire fárasztott ki minket a tapasztalás – ezt pedig szükségtelen még egy tapasztalatszerzéssel felülírni. Erre mondják azt, hogy valaki halmozza a problémát – természetesen akarat nélkül.
Ez az önismeret hiányából fakad, hiszen nem tudjuk felmérni, hogy mennyi ingermennyiség az, ami építő, és mi az a mennyiség, ami már inkább rombol, feltart minket a fejlődésben. Nem érdemes tehát átgondolás nélkül „bátornak” lenni, csupán csak divatból.
A komfortzóna, a tanulási zóna és pánikzóna határai képlékenyek. Minél több inger ér minket, minél többet tapasztalunk, annál inkább tágul. Az erre való reakciót nevezzük alkalmazkodásnak. Az alkalmazkodás egy olyan folyamat, amit nagyon fontos a szem előtt tartani.
