A tízes éveim végét és a húszas éveim elejét leszámítva sosem volt túl sok barátom. Akkoriban még hajszoltam a társaságot, igyekeztem mindenkinek megfelelni, és szerettem azt hinni, hogy minél több ember vesz körül, annál boldogabb lehetek.
Ma már ezt egészen másképp látom
Mostanra legfeljebb négy-öt olyan ember van az életemben, akikkel valóban szoros kapcsolatot ápolok – és ez számomra több mint elég. Rájuk bármikor számíthatok, mellettük tökéletesen önmagam lehetek. Ebben a csapatban van egy barátnő, akivel kapcsolatban azt érzem: ő az igazi lelki társam. Olyasfajta kötelék ez köztünk, amit korábban csak párkapcsolatban tudtam elképzelni és megélni.
Ő az, aki mellett sosem kell magyarázkodnom, aki érti a csendem, az örömöm és fájdalmam, és akinek jelenléte nélkül nehezen tudnám elképzelni az életem.
Ahogy az évek során egyre jobban megismertem önmagam, úgy vált világossá, hogy a női barátságok nem pusztán „szociális kapcsolatok”, hanem mély, érzelmileg tápláló, gyakran életformáló kötelékek. De vajon miért érezzük sokszor azt, hogy ezek a barátságok különlegesebbek, mint bármilyen más kapcsolat? Mi az, amitől a női barátságok nemcsak erősek, hanem kifejezetten mélyek? Olvass még a témában
