Mit hozol otthonról?
Mivel a legkorábbi emlékeink a szeretettel kapcsolatban az otthon melegéből származnak, érdemes kicsit azt is megvizsgálni, hogy milyen mintát mutattak neked a szüleid. Hiszen ha ők sokat veszekedtek, később pedig elváltak – ami sajnos szinte már mindennapos – vagy esetleg családon belüli erőszak, vagy érzelmi zsarolás is történt, akkor érthető, hogy tudat alatt félsz attól, hogy valakit szeress és „kiszolgáltatottá” válj ezáltal a számára – így igazán nem is vagy rá képes.
Ezen a helyzeten csak az önismeret és önbecsülés segíthet, aminek az útja komoly vizsgálattal van kikövezve. Ezen végigmehetsz egyedül is, de bátran kérheted kívülálló, vagy esetleg szakember segítségét is, aki könnyen rávilágíthat a problémákra és átlendíthet a nehezebb időszakokon is. Hidd el, megéri!
Olvass még a témában
„ A „fizessünk felesben” típusú pasi lesz az, aki majd elvárja, hogy te végezz minden házimunkát” – Nők, akik szerint alap, hogy a férfi fizet az első randin
„Egy férfi simán lefekszik olyan nővel is, akit nem kedvel” – férfiakat kérdeztünk erről a jelenségről
„Nekünk biológiai előnyünk van a férfiakkal szemben” – Tények a nőkről, amiben a manoszférának igaza van
„Abszolút figyelmen kívül hagyta minden kérésem” – Ha már háromszor kértél valamit a pasidtól hiába, akkor sajnos nem törődik veled
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




