4 megtörtént apró jócselekedet, ami bearanyozta a napunkat

Címlap / Életmód / 4 megtörtént apró jócselekedet, ami bearanyozta a napunkat / 4. oldal

4 megtörtént apró jócselekedet, ami bearanyozta a napunkat

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Néha elég a megértés is

Ákos néhány éve volt szemtanúja egy esetnek, amiben még csak nem is tett senki semmi különöset, egyszerűen csak megértést és segítő szándékot mutattak az emberek egy bajba jutott páros felé. De ez is elég volt ahhoz, hogy a történtek még ma is jó érzéssel töltsék el.

„Ez még pár éve történt, amikor még lehetett utazgatni, és turisták is voltak a városban. Zötyögök hazafele a trolin, fáradtan, a környezetet kizárva nyomkodom a telefonom. A Széchenyi fürdőnél felszáll két fiatal, valamit magyaráznak a sofőrnek, csak arra kapom fel a fejem, amikor egy idősebb úr fennhangon közbeszól:

– Azt mondják, hogy az előző 72-esen hagyták a csomagjukat. Majd tovább fordít angolból, milyen csomag, mekkora, milyen színű – kicsi, csak iratok, bankkártyák és pénz van benne.

Olvass még a témában

A sofőr – ismerem már látásból, tagbaszakadt barátságos figura, az a fajta, akin látszik, hogy szereti és lelkiismeretesen végzi a munkáját – telefonál. Felvázolja a helyzetet a diszpécsernek, közben a troli áll, az utasok közül sem méltatlankodik senki. Az idősebb úr készségesen tájékoztatja a külföldi párt a fejleményekről, a diszpécser visszaszól, beazonosították az előző trolit, szóltak a sofőrnek, elindult átnézni az utasteret. A kétségbeesett lány meghatottan hálálkodik.

Nem tudom, mi a történet vége, mert közben utolért minket a következő 72-es, és a külföldi páron meg az idős úron kívül mindenki átszállt rá (a sofőr leakasztotta a veszteglő troli áramszedőit, hogy a másik tovább tudjon haladni). Nincsenek illúzióim (bár drukkolok), nem hiszem, hogy meglett a táska, de azt jó volt látni, hogy néhány barátságos ember mennyire próbál segíteni két kétségbeesett idegennek. Senki – sem a sofőr, sem a diszpécser, sem az utasok – nem problémáztak azon, hogy áll miattuk a troli.”

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.