Nem érdekelt semmi, csak hogy minél előbb kikerüljek ennek az embernek a közeléből, aki nyilván valóan rá akar venni valami olyanra, amiről világosan megmondtam neki, hogy nem akarom.
Évekre elfelejtettem
A közösségi média ekkoriban még viszonylag újdonságnak számított. Már mindenki fent volt a Facebookon, de még nem volt okostelefon a kezünkben, hogy állandóan pittyegjen minden egyes üzenet beérkezésekor.
Csak hónapokkal később vettem észre, hogy az üzenetkéréseim tőle ott van a neve. Fogalmam sem volt, hogyan talált meg, nyilván egy darabig eltartott, míg keresett. Az első üzenetben csak azt mondta, gondolta, rám ír, mielőtt bejelöl. Aztán azt kérdezte, azon a szombaton is megyek-e a szórakozóhelyre, ahol találkoztunk. Az utolsó üzenete ez után néhány nappal érkezett. „Ha nem akarsz beszélni, akkor mondd azt, de ezt a hallgatást nagyon nem szeretem…” Olvass még a témában
A három pont az üzenet végén baljósan és fenyegetően feketéllet a fehér csetablakban. Végigfutott a hátamon a hideg. „Ez az ember egy két lábon járó red flag, még jó, hogy megúsztam” – gondoltam magamban, és aztán évekig eszembe sem jutott a srác.