Az elmúlt hetekben kollektívan olyasmin mentünk keresztül itt Európában, amire a mi generációnk esetében még nem volt példa.
Háborúk sajnos mindig is voltak, vannak, és sajnos úgy tűnik, lesznek is a Földön. Azonban a mostani helyzet sokkolta Európát: sokan el sem merték képzelni, hogy ez megtörténhet, még úgy sem, hogy azért voltak előjelei. A világháborúk után, majd a kétezres évek elején véget érő, délszláv háborút követően a béke nyugalmába ringattuk magunkat. Ezt most generációkra elvették tőlünk – akkor is, ha a jelenlegi konfliktusnak esetleg záros időn belül vége lesz.
Varga Szilvia (természetgyógyász- reflexológus, jelenleg pszichológia szakos hallgató) számára mindennapos esetet jelent, amikor egy páciens egyensúlyteremtés céljával fordul hozzá segítségért.
Az Equilibrium Központ vezetőjeként, munkatársaival karöltve arra törekszik, hogy pszichológiai konzultációval, coaching és természetes gyógymódok alkalmazásával növeljék a stresszel való megküzdési képességeinket, valamint segítsenek nekünk megtalálni az összhangot, az egyensúlyt az életünkben. Erre most talán minden korábbinál nagyobb szükségünk van…
Szilviát arról kérdeztem, milyen lehetőségeink vannak szorongásaink oldására most, hogy egy szomszédos országban háború zajlik és sokan aggódva, esetleg pánikba esve élik mindennapjaikat.
Úgy érzem, egész nap egy hullámvasúton ülök: egyszer optimistább vagyok, máskor viszont, egy rossz hír láttán, megint reményvesztettnek tűnik a helyzetünk. Ahogy hallom ismerősöktől, ők is hasonlóan élik meg a helyzetet.
A biztonsághoz való ragaszkodásunk alapvető emberi igény. Amikor az általunk stabilnak hitt rendszer meginogni látszik, joggal érezhetjük azt, hogy kihúzták a lábunk alól a szőnyeget. Az életbe vetett ősbizalom a mindennapi működésünkhöz alapvetően fontos, tudnunk kell bízni a biztonságos körülményekben, a folytonosságban, az élet előrehaladásában.
Az addig fixnek gondolt kapaszkodóink látszólagos elmozdulására sokféleképpen reagálhatunk: szorongással, kétségbeeséssel, szomorúsággal, haraggal.
Jó, ha ilyenkor tudatosítjuk magunkban, hogy ezek az érzéseink természetesek, emberiek és az adott helyzetben teljesen helyénvalóak. Nem kell szégyent éreznünk, vagy magunkat másoknál gyengébbnek gondolnunk miattuk. Az érzéseknek teret engedni és megélni őket fontos, tagadással, elfojtással esélyünk sincs a későbbi megnyugvásra és stabilizálódásra.
Útlevelet frissíteni, ételeket halmozni, szállásokat nézni, bőröndöt összepakolni… Mi a normális készültségi szint és hol húzódik az őrület határa?
Az, hogy „normális készültségi szint”, nehezen megragadható fogalom. Ez attól függ, milyen az illető ember személyisége és ahhoz kapcsolódóan mik a nehézségekkel szembeni megküzdési módjai. Egy ráció vezérelte embernek a praktikum hozhat első körben megnyugvást. Jelen helyzetben, ahogy említetted is, ilyen ellenőrizni az okmányokat, felvenni az adott ország konzulátusával a kapcsolatot, utánanézni az érvényes beutazási szabályoknak, stb. Erre az elmúlt két héten sok példát láttam, volt, aki a kisgyermekeinek készíttetett útlevelet, volt, aki a megtakarítását próbálta aranyra váltani. Nekik az azonnali cselekvés hozott a szorongásukra enyhülést.
Mit tehetnek azok, akik nem kifejezetten ráció vezéreltek?
Érzelmesebb embereknél a befelé figyelés, a belső feszültségek és turbulenciák csillapítása lehet támogató hatású. Én úgy vélem, fontos a praktikum, tegyük meg azt, amit az adott helyzetben tudunk, álljunk akár indulásra készen, ha ezt hozza a szükség. Ami ezután jön, az már inkább önismereti kérdés.
Akkor lényegében az segít, ha megtesszük, amit tehetünk, majd utána a lelki viharaink csillapítására próbálunk törekedni.
Mindenképpen jó, ha tudjuk, mi nyugtat meg bennünket, mi adhat számunkra kapaszkodót. A realitásérzék és a józan ítélőképesség elvesztése akkor történhet meg egy ilyen extrém szituációban, ha valakinek semmilyen eszköze nincs önmaga megnyugtatására. A háborúval fekszik, a háborúval kel, és a kettő között teljesen leköti a gondolatait a kétségbeesés. Mivel nem tud lekapcsolódni a témáról, már a mindennapi működése rovására mehet.
Ekkor kell szakemberhez fordulni, segítséget kérni?
Igen, ilyenkor feltétlenül érdemes segítséget kérni. Amikor már azt érezzük, hogy nem tudunk egyedül megbirkózni a helyzettel. Ha a nyugodt hétköznapokon folyton elmerülünk a külső ingerekben, leköt a közösségi média, a kifele fordulás, a magunkról és az életünkről egy bizonyos célzott kép kialakítása, bajban lehetünk.
A lényeg veszik el, mert nem vagyunk hajlandóak a fontos kérdéseken gondolkodni és azokra a válaszokat keresni. Nem fektetünk energiát abba, hogy megismerjük önmagunkat, hogy minket mi mozgat, mi motivál, mi blokkol- vagy bénít le. Nem tudjuk, nem tudatosítjuk, milyen érzelmek dominálnak bennünk, hogyan reagálunk a külső történésekre.
Mi ennek a legnagyobb veszélye?
Ilyenkor fogalmunk sincs arról, mekkora erő lakozik bennünk és nem ismerjük a belső erőforrásainkat sem, nem tudjuk őket mozgósítani, ha esetleg kell. Amikor pedig beüt a crach, vert helyzetben vagyunk, erőtlenül támolygunk. Ezt megelőzendő, egy jó szakember segíthet egy nálunk is működő kapaszkodót találni, hosszabb távon pedig önmagunk saját védelmi mechanizmusait kiépíteni.
Mit gondolsz, mik azok a megküzdési stratégiák, amik segíthetnek átvészelni az olyan nehéz helyzeteket, mint ez a mostani? Mi a jó taktika, ha egyáltalán van ilyen?
Megküzdési stratégiák akadnak szép számmal, ezekkel némiképp felvértezhetjük magunkat. Az informálódáson, az aktualitásokkal való képbe kerülésen túl, több mindent tehetünk. Rövidtávon elsajátíthatunk relaxációs technikákat, légző gyakorlatokat, amik segítenek csökkenteni a szorongás okozta szomatikus tüneteket (pl. heves szívdobogást, nehézlégzést, hideg verejtékezést, hányingert, gyomoridegességet, gyomorgörcsöt).
Hosszabb távon elsajátíthatunk olyan technikákat, mint például az autogén tréning. Ezek segíthetnek visszanyerni a testi- és mentális folyamataink fölött a kontrollt. Még hosszabb távon pedig célszerű a személyes terápia, aminek segítségével megérthetjük saját működésünket, a családomból hozott, sokszor tudat alatt működő mintákat, amik alapvetően meghatározzák a mostani reakcióinkat.
Mit tapasztalsz, mi okozza a legnagyobb szorongást az embereknek a háborúval kapcsolatosan?
A jelenlegi helyzetre vonatkoztatva, szorongást főként az okoz, hogy nincs ráhatásunk a történésekre globális szinten. A saját életünk szintjén azonban bizonyos mértékben van, és ha ezt a vonalat erősítjük, akkor azzal oldhatjuk a szorongásainkat. Ha teszünk valami hasznosat, segítünk valakinek, aki még nálunk is nagyobb bajban van, már az kimozdít a teljes kiszolgáltatottság érzéséből. Nekem például sokat segített, hogy a családommal tartós élelmiszerrel, babaétellel támogattuk néhány ember napi túlélését. Kis lépés, de nekünk nagy volt és sokat adott.
Az bizonyos, hogy a mostani helyzet mindent felforgatott, amit eddig a világról gondoltunk. Hogyan tudunk ebből kikeveredni, esetleg képesek lehetünk fejlődni a mostani helyzet által?
Hadd hozzak egy személyes példát! Ez a szörnyű, eddigi életemben nem tapasztalt háborús helyzet megtanított arra, amire sok korábbi technika és gyakorlás sem tudott: teljesen a jelenben lenni. Az az érzés, hogy mindennek egy pillanat alatt vége lehet, segített ráirányítani a figyelmemet arra, ami most van, amit most megélhetek. Ebben az átmeneti, apokaliptikus hangulatban felértékelődött minden, ami korábban magától értetődő volt. Az, hogy élek, lélegzem, van hol laknom, van kit szeretnem. Mivel a jövő szorongást tud kelteni bennünk és most hirtelen a jövőnk kérdőjeleződött meg, a sok túlaggódás, túltervezés, túlgondolás értelmét veszítette. Én személy szerint ezt az érzést nagyon értékesnek élem meg és szeretném magamban továbbvinni a helyzet rendeződése után is.
A biztonságérzetünk gyengült ugyan az utóbb hetekben, de ezzel együtt az felesleges aggodalmaink létjogosultsága is háttérbe szorult.
Ahogy a mátrix változik körülöttünk, úgy változnak a ránk váró kihívások is, ezért nem érdemes ragaszkodni a mostani aggodalmainkhoz. Ennek felismerése pedig hozhat némi nyugalmat és adhat erőt az életünk és prioritásaink újratervezéséhez.